Szijjártó: A Jobbik jobban figyeljen a törvényekre
A kormány előterjesztése tartalmazza azt a javaslatot, hogy az adófizetők a személyi jövedelemadójuk (szja) egy százalékát felajánlhassák az iszapkatasztrófa károsultjainak megsegítését és a tragédia által sújtott térség helyreállítását célzó Magyar Kármentő Alap számára - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője, a Jobbik hétfői sajtótájékoztatójára reagálva.
Dátum: 2010-11-15 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:13.277435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki párt azt javasolta, hogy a vörösiszapkár elhárítására is felajánlható legyen az szja egy százaléka.
Szijjártó Péter szerint a Jobbik képviselőinek kissé alaposabban kellene tanulmányozniuk a benyújtott törvényeket.