Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhibázott lépések a lakásrendeletben

A kormány által említett problémákat nem oldják meg a lakástámogatási rendszerben tervezett változtatások - mutatnak rá a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők. A módosítások azokat a szegényebb rétegeket érintik hátrányosan, akiknek az érdekeit védeni hivatottak, ugyanakkor a manipulációknak sem vetnek gátat, a bankokat viszont kiskapuk keresésére ösztönzik.


Dátum: 2003-05-23 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:16.858478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Igazságosabb, a szegényebb rétegek által is igénybe vehető lakástámogatási rendszerre van szükség, és le kell szűkíteni a visszaélések lehetőségét - ezzel magyarázza a kedvezményes hitelek feltételeit szabályozó rendelet módosításának szükségességét a kabinet. A szerdán nyilvánosságra hozott változtatások ugyanakkor - bár valamivel visszafogottabbak a korábban megszellőztetett változatoknál - nem orvosolják a kormány által hangoztatott problémákat, ráadásul nem javítják érdemben a költségvetés helyzetét sem - vélik pénzügyi szakértők.

Hátrányosan érinti a szegényebb rétegeket

Az a pont például, amely megengedi, hogy a kedvezményes hitelt már felvett szülő nem kereső gyermeke nevére lakást vegyen, nem éppen a szegényebb rétegeknek kedvez: hiszen annak, aki két hitelt is tud párhuzamosan törleszteni, vagy a meglévő mellé a gyermekének is lakást vesz, legalább a középosztályba kell tartoznia - érvelnek a szakemberek.

Kiskapuk: feltételeket szabhatnak a bankok

El kell ismerni, a bankokat valóban nem hozza lehetetlen helyzetbe a kamattámogatás visszafogása - vélik a szakértők -, ám a kockázati felár zsugorodása mindenképpen nagyobb szigorra ösztönözhetik őket. Az óvatosabb kihelyezési politika pedig megint csak nem azokat érinti, akik bőven elegendő fedezettel vagy jövedelemmel rendelkeznek: az 1-2 millió forintos kölcsönért folyamodó, alacsony jövedelmű ügyfeleknél annál inkább "rezeghet a léc", hiszen náluk banki szemszögből nézve jóval nagyobbak a kockázatok. Nem kizárt ugyanakkor az sem, hogy a kölcsönöket folyósító hitelintézetek bizonyos egyszeri tételek megdrágításával, illetve egyéb feltételek megszabásával (például folyószámlanyitás) próbálják majd csökkenteni kockázatukat.

Visszafogja a lakásmobilitást

Nehezen végrehajtható az a passzus, amely a hitellel terhelt lakás eladásához és a maradék összeg kifizetéséhez köti az újabb kölcsön felvételét: az előtörlesztésnél ugyanis 3-4 százalékos jutalékot számíthatnak fel az ügyfélnek a pénzintézetek, aminek hatására a lakáscserét fontolgatók többször is meggondolják majd, hogy továbblépjenek. Ez nemhogy erősítené, de egyenesen visszafogja a lakásmobilitást.

Alkotmányossági aggályokat is felvet

A szakemberek szerint egyáltalán nem alkalmas a spekuláció visszaszorítására az a változtatás, melynek értelmében közeli hozzátartozók csak bizonyos feltételek esetén adhatják-vehetik egymás között az ingatlanokat. Egyáltalán nem egészséges viszont előírni azt, hogy kitől vehessen lakást vagy sem, így ez a megoldás alkotmányossági aggályokat is felvet.

Nem a rászoruló rétegek malmára hajtja a vizet az értékhatár megemelése az új lakás vásárlásához vagy építéséhez felvehető, kiemelt kamattámogatásos kölcsönöknél sem. Ezt a formát ugyanis csak a megfelelő anyagi háttérrel rendelkező ügyfelek igényelhetik, ezenkívül az értékhatár megemelése erősítheti a spekulációs törekvéseket: a meglévő ingatlan megtartásával, fedezetként felajánlásával könnyen szert tehet egy új lakásra, aki törlesztéshez elegendő jövedelemmel rendelkezik.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek