Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Paks vezére szabadságra vonul

Miközben a paksi atomerőmű üzemzavara és bevételkiesése miatti kár elérte az egymilliárd forintot, az erőmű vezérigazgatója tegnap bejelentette, hogy szabadságra vonul.


Dátum: 2003-05-23 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:17.158896, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Radnóti István, atomenergetikus lett a Paksi Atomerőmű Rt. új biztonsági igazgatója, aki eddig a lemondott biztonsági igazgató, Vámos Gábor helyettese volt. Az új műszaki igazgatói feladatokat pedig túri Tamás villamos mérnök, a reaktorvédelmi konstrukció irányítója látja el, miközben a felelősségre vonás többi érintettjének feladatát megbízott vezetők végzik- jelentette be tegnap Kocsis István vezérigazgató. Közölte azt is, hogy mától szabadságra vonul

A járulékos költségekkel együtt az üzemzavarból származó közvetlen kár tegnap átlépte az egymilliárd forintos határt, de az atomerőmű egyelőre csak odáig juthatott, hogy benyújtott az Országos Atomenergia hivatal (OAH) nukleáris biztonsági igazgatóságához engedélyezésre egy tervezetet arról, hogyan kívánnak kamerát juttatni abba a tisztítótartályba, amely a sérült fűtőelemeket tartalmazza.

Kocsis István ismételten megerősítette, hogy nem érez személyes felelősséget az üzemzavar bekövetkezésért.

- A legnagyobb biztonsági kockázatot véleményem szerint ma az jelenti, hogy gyakorlatilag lebénult a paksi atomerőmű, mert a középvezetők nem mernek dönteni, látva az igazságtalan áldozattá válás lehetőségét - jelentette ki Koltai Tamás. A Fidesz Tolna megyei elnöke hangsúlyozta, hogy a döntéshozóknak észre kellene már venniük, hogy a törvény alapján az atomerőmű vezetője egy személyben felelős a kialakult állapotokért, hiába hivatkozik a szervezési és működési szabályzatra.

Az erőmű tulajdonosának számító Magyar Villamos Művek Rt. kommunikációs osztályvezetője, Müller Mihály Kocsis István iránti bizalmáról szólva elmondta: egyelőre a legfontosabb a hibafeltárás és az üzemzavar elhárítása - a nukleáris biztonság elsőbbsége mellett - , ezután a termelés újraindítása, amelyhez nyugalomra van szükség.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek