Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondásra szólították fel Horváth Aladárt

Etikátlan politikai magatartása és az átláthatatlan gazdasági tevékenységekért lemondásra szólítja fel a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége (CSZOSZ) Horváth Aladárt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökét.


Dátum: 2003-05-23 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:17.455613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövesi Vilmos, a CSZOSZ alelnöke az MTI-nek pénteken elmondta: több képviselő-társával szeretné elérni, hogy az OCÖ május 29-re kitűzött közgyűlését mint rendkívüli tisztújító közgyűlést hívja össze a jelenlegi vezetés.

Hozzátette: Horváth Aladár eddigi tevékenysége alatt és a választások során nem tett eleget demokratikus, rendszerváltó ígéreteinek, ellenben konfliktust gerjesztett a Miniszterelnöki Hivatal Romaügyi Államtitkárságával, valamint több minisztériummal.

- A magyarországi cigányságnak és a társadalomnak felelősen gondolkodó, a társadalmi békére elhivatott cigány vezetésre van szüksége, nem pedig hiteltelen programok mögé bújt, nem roma szakértőkre - fogalmazott Kövesi Vilmos.

Közölte, a CSZOSZ felszólítja Horváth Aladárt, hogy etikátlan politikai magatartása, valamint átláthatatlan gazdasági tevékenységei miatt azonnali hatállyal mondjon le.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek