Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatta az Országgyűlés Lázár János módosítóit

Az Országgyűlés kedden elfogadta a fideszes Lázár Jánosnak az alkotmánymódosításhoz benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatát.


Dátum: 2010-11-16 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:24.962146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselők 261 igen, 60 nem és 46 tartózkodás mellett fogadták el azt a változtatást, amely az alkotmány módosítását - újból - úgy változtatná meg, hogy egy új passzussal azt is kimondaná: az Alkotmánybíróság a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket csak akkor vizsgálhatja felül, ha az erre irányuló indítvány az alkotmányellenesség okaként kizárólag a korábban már felsorolt alapjogok sérelmét jelöli meg, és nem tartalmaz egyéb okot.

A kétharmados többséget a kormánypártok biztosították, nemmel szavazott az MSZP és az LMP, a Jobbik tartózkodott. Az Országgyűlés szavazott három, az LMP által benyújtott módosító indítványról is, azonban ezek nem kapták meg a szükséges támogatást.

A Fidesz és az MSZP képviselőcsoportja is név szerinti szavazást kért a törvényjavaslatról.

Kapcsolódó elemek