Tabuk dőltek meg a Parlamentben
Csak egyes alapjogok sérelme esetén semmisítheti meg az Alkotmánybíróság (Ab) a költségvetésről, az adókról, illetékekről és járulékokról szóló törvényeket ezután - így döntött az Országgyűlés kedden. Elfogadták a különadó új szabályait, melyek értelmében a munkavállalók számára 3,5 millió forint, az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében 2 millió forint a közszférában foglalkoztatottakra a jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben kivetett 98 százalékos különadó összeghatára. Megszavazták továbbá a jövő évi adó- és járuléktörvényeket is.
Dátum: 2010-11-16 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:25.329511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament a kormánypárti képviselők támogatásával fogadta el név szerinti szavazással - az MTI számításai szerint 261 igen szavazattal - az alkotmány módosítását, amely a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A fideszes Lázár János, Balsai István és a kereszténydemokrata Vejkey Imre indítványa alapján az Ab a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket csak akkor vizsgálhatja felül és semmisítheti meg, ha azok az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, a lelkiismeret és vallás szabadságát vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokat sértik.
Elfogadták a különadó új szabályait
Az Országgyűlés kedden 304 igen és 58 nem szavazattal - a Fidesz, a KDNP és a Jobbik támogatásával - fogadta el az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló, eredetileg Lázár János által beterjesztett törvényjavaslatot.
Ennek értelmében a különadót - amelynek hatálya a nyugdíjba vonulókra nem terjed ki - öt évre visszamenőleg kell megfizetni.
Lázár János zárószavazás előtti módosító indítványával még több ponton módosították a különadó szabályait: beemelték például a javaslatba, hogy a törvény hatályba lépését megelőzően elhunyt magánszemély különadójának megfizetésére az örökös nem kötelezhető. A Ház a törvény sürgős kihirdetését kérte az államfőtől.
16 százalékos lesz az adókulcs
Az Országgyűlés 259 igen és 104 nem, valamint 1 tartózkodás mellett fogadta el az adó- és járuléktörvények módosítását; a kormánypártok támogatták, az ellenzék elutasította a javaslatot. A parlament a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől.
A külön adózó jövedelmek esetében továbbra sem kell adóalap-kiegészítéssel (szuperbruttósítással) számolni. A nem pénzben történő juttatások kifizetőjének adóalapja ugyanakkor a juttatás értékének 1,19-szerese lesz. A szuperbruttó 2012-ben a felére csökken, majd 2013-tól megszűnik.
Az adótörvényhez kapcsolva szavazták meg a képviselők a társadalombiztosítás részére fizetendő nyugdíjjárulék mértékének emelését 9,5 százalékról 10 százalékra.
A társasági adó - 500 millió forint éves adóalapig - január elsejétől 10 százalék lesz. A kör kiterjesztésével és az osztalékadó bevonásával a 10 százalékos adómérték általános jellegű lesz 2013-tól.
A parlamenti többség a zárószavazás előtt a nemzetgazdasági miniszter által benyújtott módosító indítványokat fogadta el.