Feloszlatták az iraki fegyveres erőket
Feloszlatták Irakban a Szaddám Huszein volt elnök rendszerét támogató fegyveres és biztonsági erőket, s helyettük új védelmi erőket állítanak fel - jelentette be Paul Bremer, az amerikaiak irányította iraki közigazgatás vezetője pénteken.
Dátum: 2003-05-23 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:17.760809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bagdadban közzétett nyilatkozata szerint az Ideiglenes Koalíciós Hatóság azt tervezi, hogy a közeljövőben létrehoz egy új iraki hadtestet, mintegy "első lépésként a szabad Irak önálló védelmi képességének a kialakításához".
Az új rendelkezések értelmében feloszlatták az iraki védelmi minisztériumot és az elűzött Szaddám Huszein elnök elithadseregének tartott Köztársasági Gárdát is, felfüggesztették a sorozást, a
feloszlatott intézmények összes alkalmazottját pedig elbocsátották, s a feloszlatott szervezetek és testületek minden vagyonát az Ideiglenes Koalíciós Hatóságra ruházták át.
Az új fegyveres erők magját képező hadtestet polgári ellenőrzés alá helyezik, politikailag semlegesen működik majd, hivatásosokból fog állni, ütőképesnek kell lennie és tükröznie kell az iraki lakosság összetételét - szögezte le az ideiglenes hatóság.
"Mindezek a lépések annak a kampányunknak a részét képezik, amellyel meg akarjuk mutatni az irakiaknak, hogy Szaddám rendszere letűnt, és sohasem tér vissza" - hangoztatja az Ideiglenes Koalíciós Hatóságnak a Reuters brit hírügynökség által ismertetett nyilatkozata.
MTI - fidesz.hu