Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár: Fontos választási ígéretünket teljesítettük

Az Alkotmánybíróság jogkörének és az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításával a kormányzó pártszövetség sarkalatos választási ígéretének tett eleget; ez nem gyengíti, hanem erősíti a demokráciát - hangsúlyozta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője.


Dátum: 2010-11-16 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:27.020084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés keddi döntéseivel nem a demokrácia, hanem a "pofátlan végkielégítések" vannak veszélyben.

A parlament kedden elfogadta a Lázár által benyújtott, a 98 százalékos különadóval összefüggő javaslatokat, köztük az alkotmány módosítását. A döntéssel a kormány visszaszerzi a kifizetett végkielégítéseket, és megszüntetni a végkielégítések rendszerét.

A Fidesz frakcióvezetője kifejtette: keddi négy módosító indítványát a különadókat szabályzó törvényhez, a társadalmi szervezetekkel és alkotmányjogászokkal folytatott tárgyalásai eredményeként nyújtotta be. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, a Munkástanácsok és más közéleti szereplők javaslatait is tartalmazza a négy módosító indítvány - tette hozzá.

A keddi döntés már csak azért sem veszélyeztetheti a demokráciát, mert ideiglenes, ugyanis a jövő tavasszal elfogadandó alaptörvénynek tisztáznia kell ezeket a kérdéseket - tette hozzá a politikus.

A frakcióvezető elmondta: szeretnék viszont látni az LMP-t és az MSZP-t az alkotmányozási folyamatban, hiszen a jelenlegi módosítások csak ideiglenes jellegűek, illetve az új alkotmány vitája még nem zajlott le - fűzte hozzá a fideszes politikus.

Lázár János hangsúlyozta: azért az emberi méltósággal összefüggésben határozták meg az Alkotmánybíróság felülvizsgálati jogkörét, mert az elmúlt húsz esztendős gyakorlatában igen gyakran arra hivatkozott indoklásaiban.

Kapcsolódó elemek