Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cséfalvay: A NAV teljes körű kontrollt és védelmet biztosít

Jövő év január 1-jétől létrejön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség (VP) összeolvadásával. A NAV elnökét a nemzetgazdasági miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki határozatlan időre.


Dátum: 2010-11-16 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:29.546058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés kedden az erre vonatkozó indítvány minősített többséget igénylő rendelkezéseit 259 igen és 104 nem szavazattal hagyta jóvá. A nemzetgazdasági miniszter által előterjesztett, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 258 igen, 104 nem mellett fogadták el.

A törvény kimondja: a NAV államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal; a NAV ellát majd bűnüldözési feladatokat is, megjelennek az adónyomozók.

Az APEH és a VP összevonásával létrejövő szervezet mintegy 23 ezer főt foglalkoztat, és több mint százmilliárd forinttal gazdálkodik majd; a kormánypártok előzetes számításai szerint a két szervezet összevonásával évi 8-10 milliárd forintos megtakarítás érhető el.

A tervek szerint 2011. január 1-jétől közös hivatal jön létre a vezetői és funkcionális szintek integrálódásával, egy évvel később megvalósulhat a közös folyószámla-vezetés, míg a teljes integrációra 2013-ban kerül sor.

A NAV felügyeletét a miniszterelnök által kijelölt miniszter látja el, ez a nemzetgazdasági miniszter lesz.

A NAV elnökét - határozatlan időtartamra - a felügyelő miniszter javaslatára, a miniszterelnök nevezi ki, és menti fel. Elnöknek jogi vagy közgazdasági felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező magyar állampolgár nevezhető ki.

Az elnökhelyetteseket és a gazdasági vezetőt - szintén határozatlan időtartamra - az elnök nevezi ki, és menti fel. Elnökhelyettessé jogi, közgazdasági vagy szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező magyar állampolgár nevezhető ki.

Az egységes szervezet a feladatait központi, középfokú és alsó fokú szervei útján látja el.

Az új egységes hivatal központi szervei: a központi hivatal, a bűnügyi főigazgatóság, az informatikai feladatokat ellátó intézetek, valamint a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézet. A javaslat szerint a bűnügyi főigazgatóság és a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézet jogi személyiséggel rendelkező - a NAV költségvetési fejezetén belül önállóan működő és gazdálkodó - költségvetési szervek lesznek.

Mindkét elnökhelyettes munkáját két szakfőigazgató támogatja, őket - az érintett elnökhelyettes javaslatára - az elnök nevezi ki, és menti fel.

A NAV az informatikai rendszerek és az elektronikus ügyintézés fejlesztése érdekében gazdasági társaságot működtet, amelynél a tulajdonosi jogokat az elnök gyakorolja.

Az új szervezet személyi állománya kormánytisztviselőkből, szolgálati viszonyban álló hivatásos állományú tagokból (pénzügyőrökből), kormányzati ügykezelőkből és munkaviszonyban álló munkavállalókból áll. A fizetési besorolásokat a javaslat melléklete tartalmazza. Az azok alapján kiszámított illetményeket három év múlva kell elérni, de a jövő év első napján sem lehet kevesebb egy korábbi APEH és VP alkalmazottak illetménye sem az idei év véginél. A havi rendszeres illetménynél az alapilletményt, az illetmény kiegészítést, és a rendszeres juttatásnak minősülő illetménypótlékokat kell figyelembe venni.

Külön fejezet foglalkozik a pénzügyőrök jogaival és kötelezettségeivel. Mivel ez fegyveres testület, így a javaslat részletesen szabályozza a fegyverhasználat mellett a kényszerítő eszközök alkalmazását is, és szól a titkos információgyűjtésről is.

Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára a törvényjavaslat expozéjában azt közölte: a kormány egyszerű és áttekinthető adórendszert épít, amelynek fontos eleme, hogy a tisztességesen adózók védelmében az államnak hatékonyan fel kell lépnie azokkal szemben, akik a közteherviselésből rájuk eső rész elcsalásán munkálkodnak; az APEH és a VP összevonásával létrejövő szervezet a hatékony, költségtakarékos közigazgatás elvére építve biztosítja az állam adó- és adójellegű bevételeinek teljes körű kontrollját és védelmét.

Kapcsolódó elemek