Száztíz éve született Mindszenty József
Száztíz évvel ezelőtt született Mindszenty József bíboros, hercegprímás, ez alkalomból megemlékezést tartanak március 15-én Budapesten, a Szent István-bazilikában.
Dátum: 2002-03-12 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:53.055835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabó Géza kanonok tájékoztatása szerint ugyanezen áhítat keretében róják le kegyeletüket az Újpesti Forradalmi Bizottság 1959. március 15-én halálra ítélt tíz tagjának emléke előtt.
A bizottság tagjait azért ítélték halálra, mert 1956. október 29-én részt vettek Mindszenty bíboros Budapestre utazásának és fogadtatásának megszervezésében.
A megemlékezésen P. Szőke János, Mindszenty József bíboros boldoggá avatásának posztulátora mond szentbeszédet.
Mindszenty József 1892. március 29-én, Csehimindszenten született. XII. Pius pápa 1945 szeptemberében nevezte ki az akkor veszprémi püspököt esztergomi érsekké, Magyarország hercegprímásává, majd 1946-ban bíborossá.
Mindszenty József érsekként és bíborosként rendíthetetlen bátorsággal és következetességgel szállt szembe a kommunista hatalommal: felemelte szavát a vallásszabadság, az emberi jogok, a nemzeti önrendelkezés és a nemzeti identitás védelmében. A kommunista vezetés 1949 februárjában életfogytiglani fegyházra ítélte.
A bíborost az 1956-os forradalom szabadította ki rabságából. A szovjet támadás következtében 1956. november 4-én az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén kért és kapott menedékjogot, s ott élt 15 éven át.
VI. Pál pápa kívánságára - élete nagy áldozataként - 1971. szeptember 28-án a Kádár-rendszer és a Szentszék megállapodása alapján elhagyta Magyarországot.
A katolikus egyházfő 1974. február 5-én felmentette érseki és prímási méltósága alól.
Mindszenty József számkivetettségében haláláig látogatta az öt világrészben szétszóródott magyarságot, hogy hitben és magyarságtudatban megerősítse őket. 1975. május 6-án, Bécsben hunyt el.
A rendszerváltozás során, 1990. május 18-án semmissé nyilvánították az ellene 1949-ben hozott népbírósági ítéletet. Mariazellben pihenő hamvait 1991. május 4-én Esztergomban, az érseki székesegyház prímási sírkápolnájában, ünnepélyes gyászmise keretében helyezték végső nyughelyére.
Sírjára a következő jelmondatot írták: "Az élet megalázta - a halál felmagasztalja".
Boldoggá avatása érdekében 1994-ben hivatalosan is elindították az eljárást.