Orbán Viktor vezető európai politikusokkal egyeztet
Több hivatalos külföldi programon is részt vesz a következő napokban Orbán Viktor; a miniszterelnök ezek során találkozik mások mellett az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökével, a francia állam- és kormányfővel, valamint felszólal a NATO lisszaboni csúcstalálkozóján is.
Dátum: 2010-11-16 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:30.206786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerdán, a magyar EU-elnökségre való felkészülés jegyében Brüsszelben az Európai Bizottság és a magyar kormány együttes munkaülését megelőzően Orbán Viktor megbeszélést folytat Herman Van Rompuy-jal, az Európai Tanács elnökével és José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével - írja Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője keddi közleményében.
Csütörtökön és pénteken Párizsban tesz látogatást Orbán Viktor, és találkozik Nicolas Sarkozy francia államfővel, Francois Fillon francia miniszterelnökkel, Bernard Accoyer nemzetgyűlési elnökkel, valamint Angel Gurríával, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD főtitkárával - olvasható a kommünikében.
Pénteken és szombaton Lisszabonban tartják a NATO csúcstalálkozóját, amelyen felszólal a magyar miniszterelnök, majd részt vesz a NATO-Oroszország-csúcstalálkozón. Hétfőn Orbán Viktor Máltán Lawrence Gonzi miniszterelnökkel folytat megbeszélést a magyar EU-elnökségre való felkészülés keretében - tájékoztatott Szijjártó Péter.