Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fellegi: Cél a magyar gazdaság újjáépítése

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter ismertette a kormány gazdaságpolitikai prioritásait és az arányos közteherviselést célzó átmeneti válságadók bevezetésének hátterét a német gazdasági élet képviselőinek tartott zártkörű gazdasági találkozón kedden a budapesti Német Nagykövetségen - közölte a tárca.


Dátum: 2010-11-16 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155417
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:31.614454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fellegi Tamás megerősítette: a kormány legfontosabb feladata a magyar gazdaság talpra állítása, és az ambiciózus munkahelyteremtés. A fejlesztési szaktárca vezetője kiemelte, hogy a magyar gazdaság újjáépítésének alapjait a következő egy évben kell lerakni.

Az átmeneti válságadókkal kapcsolatban hangsúlyozta: azért volt szükség a bevezetésükre, hogy Magyarország pénzügyi stabilitása és a magyar gazdaság megerősödjön. A második Orbán-kormány a kölcsönös tehervállalás jegyében megállapított átmeneti válságadókkal, a korábbi szocialista kormányok megszorító gazdaságpolitikája helyett az arányos közteherviselés új modelljét alakítja ki - mutatott rá a fejlesztési miniszter.

Fellegi Tamás a német-magyar együttműködés lehetőségeiről szólva a kutatás-fejlesztésben és az európai Duna régiós stratégia megvalósításában való együttműködést, valamint a közös magyar-német klímakutató intézet létrehozását emelte ki.

Kapcsolódó elemek