Magyarország számára minden EU-csatlakozási törekvés fontos
Törökország azt kéri Magyarországtól, hogy 2011-es uniós elnöksége idején segítse a török EU-csatlakozási folyamatot - a kérést az ankarai parlament EU-integrációs bizottságának küldöttsége tolmácsolta az Országgyűlés külügyi bizottságának kedden.
Dátum: 2010-11-16 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:33.415154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország a következő félévben, uniós elnöksége alatt fontos szerepet játszhat a török EU-csatlakozás folyamatában - mondta el az eszmecseréről tájékoztató Balla Mihály fideszes bizottsági elnök. Hangsúlyozta, hogy Magyarország bővítéspárti uniós politikát folytat, így Törökország csatlakozását is támogatja.
A Török Nagy Nemzetgyűlés EU-integrációs bizottságának tagjai arról tájékoztatták a magyar képviselőket, hogy Törökország folytatja a jogharmonizációs folyamatot. Az az alkotmánymódosító csomag, amelyről szeptember 12-én tartottak népszavazást, több olyan intézkedést tartalmaz, például a bel- és igazságügyben, amelyek hatással lehetnek az EU-csatlakozási folyamatra. A török képviselők úgy látják, Magyarország az EU soros elnökeként különösen segítheti a török integrációs törekvéseket.
Balla Mihály kijelentette: Magyarország abban érdekelt, hogy a török csatlakozási folyamatban sikerüljön előrelépni. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem feltételek nélküli támogatásról van szó, Törökországnak teljesítenie kell a tagjelölt országoknak megfogalmazott feladatokat. Azt mondta, a részben már elkezdődött törökországi reformfolyamatok fontosak a csatlakozási feltételek teljesítéséhez.
A bizottsági elnök kifejtette: a magyar EU-elnökség alatt remélhetőleg meg lehet majd nyitni két újabb fejezetet a török csatlakozási folyamatban (az 5. és a 8., a versenyjoggal és a közbeszerzéssel foglakozó fejezetekről van szó).
Magyarország számára minden EU-csatlakozási törekvés fontos, legyen szó Izlandról, a Nyugat-Balkánról, Szerbiáról, Macedóniáról vagy Törökországról, nem lehet rangsort felállítani a tekintetben, hogy mely országok befogadása fontosabb - mondta a kormánypárti politikus.