Együtt ülésezik a kormány és az Európai Bizottság
Együttes ülést tart szerdán Brüsszelben a magyar kormány és az Európai Bizottság a 2011 első félévében esedékes magyar EU-elnökség előkészítéséhez kapcsolódóan.
Dátum: 2010-11-17 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:34.798866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar delegáció tagjai lesznek a kormánytagok, több államtitkár, valamint olyan állami vezetők, akik európai uniós kérdésekkel foglalkoznak. A miniszterek, illetve államtitkárok az együttes munkaülés után külön szekciókban folytatnak majd megbeszéléseket az illetékes uniós biztosokkal. Nagy Anna kormányszóvivő tájékoztatása szerint szó lesz gazdasági és pénzügyekről, információ- és energiapolitikáról, szociális ügyekről környezetvédelemről, klímapolitikáról, külpolitikáról, valamint bel- és igazságügyi kérdésekről. Ugyancsak téma lesz az uniós bővítés és az egységes romapolitika kialakítása.
Szerda délután Orbán Viktor közös sajtótájékoztatót tart majd José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével.