Lépések a pénzügyi stabilitás megőrzése érdekében
Az euróövezet országainak pénzügyminiszterei szükség esetén készek "határozott és összehangolt" lépéseket tenni az Európai Unió pénzügyi stabilitásának megőrzése érdekében - közölte kedd este Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az eurócsoport elnöke.
Dátum: 2010-11-17 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:38.594035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közös pénzt használó uniós államok pénzügyminisztereiből álló eurócsoport késő estébe nyúló megbeszélést folytatott Brüsszelben arról, hogy Írország pénzügyi helyzete milyen intézkedéseket indokol az eurózóna részéről. A miniszterek - mondta Juncker - üdvözölték Írország azon erőfeszítéseit, amelyek a bankszektor problémáinak megoldását célozzák, de úgy vélekedtek, hogy helyénvaló lenne további reform- és stabilizációs intézkedéseket tenni.
Olli Rehn pénzügyi EU-biztos a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az EU most igyekszik határozottabban segíteni Írországot a bankszektor szerkezetátalakításában. Brian Lenihan ír pénzügyminiszter kötelezettséget vállalt arra, hogy Dublin együtt fog működni az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal - tette hozzá Rehn. Úgy vélekedett, hogy az e hónap végén előterjesztendő, négy évre szóló ír pénzügyi terv, valamint a jövő évi ír költségvetés "meggyőző" lesz.
A pénzügyi biztos megfogalmazása szerint "minden nemzet saját maga felelős gazdaságának fenntarthatóságáért, de ha az EU, mint egész pénzügyi stabilitása forog kockán, akkor azt közösen kell megvédeni". Jean-Claude Juncker a maga részéről szintén támogatásáról biztosította a négyéves ír pénzügyi terv várható sarokszámait.
Mint arról a luxemburgi kormányfő szintén beszámolt, az euróövezet pénzügyminiszterei üdvözölték Portugália azon elkötelezettségét, hogy lefaragja költségvetési hiányát. Az euróövezet bízik abban, hogy Lisszabon képes lesz megvalósítani a 2011-es költségvetés előirányzatait, de úgy véli, hogy világosabban meg kellene fogalmazni a tervezett reformokat - tette hozzá az eurócsoport elnöke.