Orbán Viktor találkozott Van Rompuyjel és Barrosoval + képek
Orbán Viktor szerdán Brüsszelben találkozott Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével, és José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság - a legfőbb uniós végrehajtó testület - elnökével.
Dátum: 2010-11-17 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:39.411425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor szerdán Brüsszelben találkozott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság - a legfőbb uniós végrehajtó testület - elnökével.
Ezt megelőzően a magyar miniszterelnök Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével - az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői testületének vezetőjével - folytatott eszmecserét. A megbeszélés után Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője közölte, hogy áttekintették az EU soros elnökségére való felkészülés állását, a magyar elnökség prioritásait és az Európai Tanács decemberi ülésének előkészítését.
Brüsszeli közleményében Van Rompuy úgy fogalmazott, hogy tárgyalásaik középpontjában az uniós állam- és kormányfői tanács (Európai Tanács) jövő évi programja állt. Megerősítette, hogy külön foglalkoztak a decemberi csúcsértekezlet témáival, mindenekelőtt a gazdasági felügyeleti mechanizmus bevezetésének ügyével, illetve az uniós alapszerződés ahhoz kapcsolódó módosításának lehetőségeivel. A közlemény szerint nyugdíjkérdésekről is szót ejtettek.