Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iraki rendőrség növekvő szerepe a rendfenntartásban

Az iraki rendőrség mindinkább bekapcsolódik az amerikai fegyveres erők rendfenntartó erőfeszítéseibe: iraki rendőrök és amerikai katonák - első ízben - közösen csaptak le egy állítólagos fegyverraktárra Bagdad nyugati részén.


Dátum: 2003-05-23 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:19.003255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az AP hírügynökség pénteki beszámolója szerint az amerikai katonák már csaknem két hete együtt járőröznek Bagdad utcáin az iraki rendőrökkel, akiket a közösen végrehajtott rajtaütéssel vonnak be mind jobban az iraki bűnözőkkel szembeni fellépésbe. E folyamat részeként az iraki rendőrök már konkrét segítséget nyújtottak az amerikai tiszteknek a csütörtöki akció megtervezésében, és a mintegy 50 amerikai katona mellett 4 iraki rendőr tevékenyen részt is vett a művelet végrehajtásában. A közelmúltban - először május 16-án - az iraki rendőrök még csak a közelből kísérhették figyelemmel az amerikai katonák egyik rajtaütését, de maguk nem vették ki részüket a műveletből.

A csütörtöki rajtaütés a jelek szerint a reméltnél kevesebb kézzelfogható eredményt hozott: a rendőrségi informátor által jelzett "nagy számú elrejtett Kalasnyikov géppisztoly" helyett végül csak két ilyen fegyvert találtak a megrohamozott épületben és két személyt őrizetbe vettek. Az akcióval az amerikai katonai rendészek egyik parancsnoka szerint azonban valójában Bagdad lakosságának kívántak üzenni, hogy fellépnek a fegyverekkel kereskedőkkel szemben, és felszámolják a titkos fegyverraktárakat. A közös művelet az iraki rendőrségnek is hasznára válik: az AP által idézett egyik iraki rendőrtiszt úgy nyilatkozott, hogy a jövőben ők is alkalmazni kívánják az amerikaiaktól ellesett módszereket.

Az ötmilliós Bagdadban jelenleg nyolcezer iraki rendőr járőrözik. Az amerikai hadsereg már több mint ezer lefoglalt Kalasnyikovot adott át az iraki rendőrségnek, hogy megerősítse annak tűzerejét a jól felfegyverzett iraki bűnözőkkel szemben - fűzte hozzá az AP.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek