Hatmilliárdos hitelkeret a vis maior eseméyek enyhítésére
A Magyar Fejlesztési Bankon keresztül, az elháríthatatlan külső oknak (vis maior) minősülő események miatt kárt szenvedett mezőgazdasági termelő vállalkozások számára, 6 milliárd forint keretösszeggel, Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogramot hozott létre a kormány - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Dátum: 2010-11-17 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:45.658007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A program éven belüli és éven túli mezőgazdasági célú hitel kiváltására is felhasználható. A programban az a mezőgazdasági termelő vállalkozás vehet részt, amely az elháríthatatlan külső ok fennállását - vagy az agrárkár-enyhítő juttatásra való jogosultságát - a jogszabályban meghatározottak szerint igazolja.
Az MFB által euróban meghatározott éven túli lejáratú hitelfelvételekhez, kötvénykibocsátásokhoz kapcsolódóan, a program finanszírozásához 6 milliárd forint erejéig a nemzetgazdasági miniszter az MFB-vel árfolyam-fedezeti megállapodást
köt. A program futamideje - az árfolyam-fedezeti megállapodás szempontjából - 6 év. Az árfolyam-fedezeti megállapodás az e hét keddjén, a Magyar Nemzeti Bank által közölt, hivatalos forint-euró devizaárfolyamon átszámított devizaösszegre vonatkozik.