Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor Párizsba látogat csütörtökön

Párizsban kezd csütörtökön kétnapos látogatást Orbán Viktor. A magyar kormányfő tárgyal Nicolas Sarkozy államfővel és Francois Fillon miniszterelnökkel, valamint előadást tart a jövő évi magyar uniós elnökség prioritásairól.


Dátum: 2010-11-17 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:46.970037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Francois Fillon csütörtök délután, Nicolas Sarkozy pedig péntek délelőtt fogadja Orbán Viktort. A 2011 első felében esedékes soros magyar EU-elnökségre való felkészülés jegyében a miniszterelnök a magyar elnökségi prioritásokról kíván tájékoztatást adni a francia partnereinek. A megbeszéléseken várhatóan szóba kerül az Európai Parlament és a tagállamok közti vita a 2011-es költségvetésről, valamint az úgynevezett gazdasági kormányzásnak a kérdése, s ezzel kapcsolatosan a Lisszaboni Szerződés esetleges módosítása.

Orbán Viktor csütörtökön a magyar uniós elnökség feladatairól előadást tart a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetében (IFRI) a francia gazdasági és pénzügyi élet vezető személyiségei, üzletemberek, politikusok, közigazgatási vezetők, diplomaták, valamint újságírók és közéleti személyiségek előtt. A kormányfő ezt követően Bernard Accoyer nemzetgyűlési elnökkel folytat megbeszélést, majd munkaebéden látja őt vendégül Angel Gurría, a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) főtitkára.

A harminchárom iparilag fejlett országot tömörítő, párizsi székhelyű szervezetben csütörtökön egy Magyarországgal foglalkozó gazdaságpolitikai fórumot és felsőszintű találkozót is tartanak, amelyen a magyar delegációt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter vezeti.

Orbán Viktort kormányának más tagjai is elkísérik Párizsba, köztük Martonyi János külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője júliusban járt bemutatkozó látogatáson a francia fővárosban, amikor a 2011-es magyar uniós elnökség lebonyolításához az európai alapító tagállam Franciaország segítségét kérte. Mint akkor elmondta, Párizs eddig is jelentős szakmai és nyelvi támogatást nyújtott a felkészülésben.

Martonyi júliusi látogatásán a magyar elnökség egyik nagy kihívásnak nevezte francia partnerei előtt az európai gazdasági kormányzás beindítását, amely a tagállamok gazdaságpolitikájának összehangoltabb koordinációját jelenti majd, valamint az új uniós költségvetés előtt a pénzügyi perspektíva vitáját, amelyen belül a kohéziós politika és a közös agrárpolitika finanszírozási kérdései kaphatnak különleges szerepet, valamint a közös energiapolitika létrehozása is előtérbe kerülhet. Ezenkívül Martonyi szerint a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésének eredményeként kialakított új intézményrendszer működésének igazi próbája a magyar elnökség idejére esik, amely szintén nagy feladatot ró Magyarországra.

Kapcsolódó elemek