Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hagyó a börtönben tölti az ünnepeket

Meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán a BKV-ügyben érintett Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását 2011. február 17-ig.


Dátum: 2010-11-17 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:50.438897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


VastagA Fővárosi Bíróság közlése szerint a nyomozás előrehaladtával újabb bűncselekményekkel gyanúsíthatják meg Hagyót, bővülhet az eddigi gyanúsításban szereplő tényállás, és akár súlyosbodhat a gyanúsított, illetve a gyanúsítottak terhére rótt cselekmények minősítése is.

A bűncselekmények súlyossága, illetve a kiszabható büntetés nagysága miatt továbbra is tartani lehet attól, hogy szabadlábra helyezése esetén Hagyó Miklós "megkísérelné magát kivonni a büntetőeljárás alól", vagy megnehezítené a nyomozást - olvasható a bírósági közleményben.

Hagyó Miklóst a többi között bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják.

A volt szocialista főpolgármester-helyettest május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, miután a választásokat követően megszűnt a mentelmi joga.

A gyanú szerint Hagyó Miklós közvetlenül vagy közvetítőin keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek arra, hogy a közlekedési cég számára szükségtelen szerződéseket kössenek, például a HÉV utastájékoztató rendszerével, tanácsadással, kommunikációs tevékenységekkel összefüggésben. Augusztus végén zsarolással is meggyanúsították: a hatóságok szerint 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át neki évente 15 millió forintot.

Kapcsolódó elemek