Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budai: Lejárató hadjáratot akartak indítani ellenem

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint ügyvédi tevékenységével, gazdasági szerepvállalásával kapcsolatban próbáltak adatot gyűjteni, hogy azokat egy lejárató kampányban felhasználják. Budai Gyula a köztévé Ma Reggel című műsorában elmondta azt is, a választások idején feltehetőleg ebből dolgozott több médium.


Dátum: 2010-11-18 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:52:56.992655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Budai Gyula az m1 Ma reggel című műsorában

Nem kívánom senkinek, hogy ilyen iratot nézegessen, amiben arról van szó, hogy mikor megy el otthonról, és mikor érkezik meg - tette hozzá az elszámoltatási kormánybiztos.

Mint mondta: az iratok szakszerűek, ami arra utal, hogy vagy jelenlegi vagy korábbi szakszolgálati dolgozók készítették. Az ügyvédi tevékenységével, a gazdasági szerepvállalásával kapcsolatban próbáltak adatot gyűjteni, melynek célja az volt, hogy a választási kampányban lejárató hadjáratot indítsanak ellene, a Népszabadság, a Népszava és az ATV voltaképp ebből dolgozott - állítja Budai Gyula.

A telekcsere-szerződések kapcsán azt mondta: az, hogy ügyvédként mit tett nyolc éve, annak semmi köze a mostani politikai szerepvállalásához.

Miért Szilvásy György volt az a személy, aki titokminiszterként a vagyonkezelőhöz került humánpolitikai vezetőként? - tette fel a kérdést a fideszes politikus. Szerinte azért, mert ő abban az időben olyan földügyletekre világított rá, ami bizonyos üzleti köröknek érdeke.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1363, 'source_type': 'media', 'source_id': 6081, 'target_type': 'article', 'target_id': 101867, 'relation_type': 'describes'}