Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkötelezett a kormány a családok iránt

A gyerekek támogatása a családok támogatásával kezdődik; a kormány ennek érdekében több lépést is tett az elmúlt hónapokban - mondta Nagy Anna kormányszóvivő a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által a gyermekjogok világnapja alkalmából rendezett konferencián csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2010-11-18 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:02.997274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy Anna a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által szervezett tanácskozáson kiemelte: a gyerekeknek ugyanúgy joguk van az emberhez méltó élethez, mint a felnőtteknek. Ám ők legtöbbször nem tudják, milyen jogaik vannak, és ha tudnák, akkor sem biztos, hogy ezekkel egyedül élni tudnának. Akkor tudnak a jogokkal élni, ha ezeket a felnőttek megadják nekik.

Mint mondta, az elmúlt hónapokban már érzékelni lehetett a kormány lépéseit a családokért és az édesanyákért. Példaként említette az új adórendszert, amely közlése szerint évente 300 milliárd forinttal többet hagy a családoknál, a gyes három évre való visszaállítását, a részmunkaidősök után fizetendő járulék csökkentését, valamint a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét, amelyet 40 év munka után vehetnek igénybe a nők januártól.

Kapcsolódó elemek