Firtl Mátyás: Erős és sikeres Magyarországot építünk!
Megkezdődhet a felelős állami vagyongazdálkodás és az állampolgárait minden erejével szolgálni akaró, a forrásaival felelősen gazdálkodó állam megteremtése - mondta Firtl Mátyás a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlésben.
Dátum: 2010-11-18 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:04.116555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenlegi költségvetésnek ezért úgy kell működőképesnek lennie, hogy egyidejűleg kell biztosítania a dinamikus növekedést, az előírt hiányt és az adósságszolgálatot. Mindezekből következik, hogy egy olyan szemléletbeli és cselekvésbeli megújulást kell véghezvinnünk, amely a magyar gazdaság talpra állítását, az ambiciózus munkahelyteremtést, azaz a magyar gazdaság újjáépítését jelenti. Azért adtak az emberek kétharmados felhatalmazást - amit ősszel is megerősítettek - , hogy teljesen új politikát és új gazdasági rendszert alakítsunk, és ezt a változtatást minden területen véghezvigyük -jelentette ki a fideszes politikus.
A három legfontosabb szempont, ami minden területen, minden megújulást vezérel: a munka megbecsülése, az átláthatóság és a család megerősítése. Az új magyar modell nem lesz ellentétes az emberek alapvető érdekeivel és igazságérzetével, és minden területen kifejti a hatását - mondta Sopron országgyűlési képviselője.
A politikus hangsúlyozta: az adórendszerünket, a fejlesztéseket, a vállalkozások ösztönzését, az egészségügyet, a szociális területet, az oktatást és egyéb területeket érintő költségvetés hosszú távon egy felemelkedő, megerősödő Magyarországot fog szolgálni.
Erős és sikeres Magyarországot fogunk felépíteni, új alkotmánnyal, új struktúrákkal. A nemzeti együttműködés költségvetésének következményeként - egy új korszakban, új adórendszerrel, új Széchenyi-tervvel, új gazdaságélénkítő programokkal - talpra állítjuk a költségvetést, csökkentjük az államadóságot, a munkanélküliséget, növeljük a foglalkoztatást, megerősítjük a családokat, elismerjük a gyermekvállalást, fair, arányos, munka- és családközpontú személyijövedelemadó-rendszert vezetünk be - szögezte le Firtl Mátyás.
A képviselő a Széchenyi-emlékévre való tekintettel, hozzászólásában a legnagyobb magyar - Sopron első díszpolgárát - gondolatait idézte: "Sokan azt gondolják: Magyarország volt. Én azt szeretem hinni: lesz." A 2010-es költségvetés megszavazásakor ez a Széchenyi István-i szellemiség vezéreljen. Azok közé kell tartoznunk igenünkkel és igenlésünkkel, akik abban hisznek, hogy Magyarország igenis lesz! - fogalmazott Firtl Mátyás.