Fellegi: Az átlagfogyasztók számára nem lesz gázáremelés
Az átlagfogyasztók és a nyugdíjasok számára nem lesz gázáremelés Magyarországon - jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a 2011-es gázárak alakulásáról tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
Dátum: 2010-11-18 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:08.739899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gázáremelést sávos formában fogjuk megvalósítani, azonban a lakosság ötvenhét százalékának egyáltalán nem kell többet fizetni majd a gázért. Egy olyan rendszert fogunk bevezetni, amelynek értelmében az átlagos munkavállalók, a nagycsaládosok és a nyugdíjasok részére fennmarad az ármoratórium, amelyet ez év júliusában vezettünk be - szögezte le a nemzeti fejlesztési miniszter.
Az előző kormányok regnálásának nyolc éve alatt átlagosan több mint kétszer emelkedett a gáz ára évente - fogalmazott Fellegi. Hozzátéve: összesen tizenöt alkalommal emelték a gáz végfelhasználói bruttó árát a különböző szocialista kormányok.
Csak összehasonlításképp: az előző Orbán-kormány távozását követően 45 forint volt egy köbméter gáz ára, most a lakosság több mint 140 forintot kénytelen fizetni - jegyezte meg a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás kiemelte: a szocialista kormányok hibás energiapolitikájának következtében 2010-ben Magyarországon a negyedik legdrágább a gáz végfelhasználói ára.
A nemzeti fejlesztési miniszter elmondta: a balliberális kormányok áremelései csak kismértékben magyarázhatóak a nemzetközi tendenciákkal, nagyobb részben az előző kormányok felelőtlen energiapolitikájának; azaz a túlzottan a szolgáltatóknak kedvező rendszer kialakításával - tette hozzá.
Fellegi Tamás emlékeztetett: az új kormány szakított a megszorító politika alkalmazásával, annak ellenére, hogy 2010 tavaszán válsághelyzetben vette át az ország irányítását. A megörökölt árszabályzó rendszer alapján szinte azonnali kétszámjegyű emelést kellett volna végrehajtani - jegyezte meg. A miniszterelnök azonban világos mandátumot adott a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy állapodjon meg a szolgáltatókkal és dolgozzon ki egy olyan rendszert, ami a legkevésbé terheli az átlag fogyasztókat és a szegényebbeket - emelte ki a miniszter.
A tárcavezető kifejtette: a lakosság terheinek csökkentése, illetve szinten tartása érdekében nyáron bevezette a kormány az ármoratóriumot, amellyel mintegy tíz százalékos gázár növekedéstől kímélte meg az embereket, majd - a kidolgozott mechanizmusoknak köszönhetően - további öt százalékos emelkedéstől októberben. Következő lépésként pedig a jelenlegi koncepciót alakította ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, melynek értelmében a lakosság ötvenhét százalékának egyáltalán nem kell többet fizetni a gázért - hangsúlyozta a tárcavezető.
A minisztérium által kidolgozott szabályozás alapján tehát évi 1200 köbméteres fogyasztásig nem emelkedik a gáz végfogyasztói ára, 1200 és 1500 köbméter között pedig 0,7 százalékos árnövekedés lesz. Ez mintegy 930 ezer családot érint, az ország lakosságának majd kétharmadát. Fellegi megjegyezte: a nagycsaládosok egy része a magasabb fogyasztói kategóriába tartozik, így ők gyermekenkénti árkompenzációban fognak részesülni. 1500 és 2000 köbméter közt az áremelés mértéke 4,5 százalék. Az utolsó előtti sávban 3.000 és 3.500 köbméter között 7,8, a legmagasabban, 3.500 köbmétert meghaladó fogyasztás esetén pedig 9,3 százalék lesz az áremelés.
A tárcavezető összegezve elmondta: a jelen intézkedések bevezetése nyomán egy olyan rendszer alakul ki, amely nem engedi a szolgáltatók nyerészkedését, azonban a szegények, nyugdíjasok és nagycsaládosok terhei sem emelkednek.
Újságírói kérdésre válaszolva Fellegi Tamás megerősítette, hogy fennmarad továbbra is a gáz- és távhő- árkompenzáció. Hozzátéve: erre a célra 26,5 milliárd forint van elkülönítve a költségvetésben.
Az egyetemes szolgáltatóknak a jelenlegi 8-9 százalékról - egy miniszteri rendelet alapján - 4,5 százalékra kell csökkenteniük a tőkemegtérülést - válaszolta egy másik kérdésre Fellegi Tamás miniszter.