Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Szakítottunk a megszorításos gazdaságpolitikával"

A politikus a jövő évi büdzsé tervezete kapcsán azt mondta: az új adórendszertől sokat várnak, hiszen ez várakozásuk szerint a polgárokat és a vállalkozásokat is törekvésre, munkára és alkotásra buzdítja majd - ettől lehet várni az új munkahelyek teremtését, a jövedelmek kifehérítését, és jelentős, eddig nem adózott pénzek bevonását a gazdaság vérkeringésébe.


Dátum: 2010-11-18 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:09.509310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rogán Antal a Duna Tv Közbeszéd című műsorában

Az, hogy az idei költségvetésben tartani tudják a kitűzött hiánycélt, egyáltalán nem volt természetes az év közepén. Ez nem így nézett ki korábban, hiszen május végén, a kormányzás átvételekor azt vették észre, hogy "üres a kassza" - mondta a politikus. A 2011-es költségvetésről pedig minden elemző azt mondja, hogy reális, tartható benne többek között a hiánycél száma is. Arról vitatkoznak, hogy 2012-től és 2013-tól tudjuk-e majd tartani a célokat - érvelt Rogán Antal.

Ezekre a kritikákra reagálva a fideszes politikus azt mondta: nem véletlen, hogy szakítottak az eddigi gazdaságpolitikai logikával. Azok az elemzők ugyanis, akik a bizonytalanságot jelző elemzéseket készítik, a megszorításos gazdaságpolitikában gondolkodnak. Azt gondolják, hogy alapvetően csak a kiadásokat kell lefelé szorítani, de azt már nem lehet. A közszolgáltatások színvonala, az emberek teherviselő képessége, az adózási morál olyan szinten volt, hogy ezt már nem lehetett megoldani - érvelt a gazdasági bizottság elnöke. Ezért döntöttek úgy, hogy a jövőben alapvetően azok a cégek fizessenek többet, amelyeknél hatalmas profit keletkezett - többek között a korábbi kormányzatok hibájából, mert nem szabályozták kellően ezeket a szektorokat - hangzott el.

Fehérednek a jövedelmek, meglódul a növekedés

Rogán Antal elmondta: nem csupán a válságadók léteznek, hanem ezzel párhuzamosan egy erőteljes adócsökkentés is megvalósul. Gyakorlatilag 500 milliárd forintot otthagynak a családoknál és a vállalkozásoknál, ezzel együtt jelentősen egyszerűsítik az adózási rendszert - jelentette ki a politikus. Ennek várakozásuk szerint az lesz az eredménye - ami már most is mutatkozik -, hogy "fehéredni" fognak a jövedelmek; másfelől meglódul majd a gazdasági növekedés.

A politikus a szomszéd államokat hozta példaként, ahol az adórendszer miénkhez hasonló korábbi átalakítása meghozta a fentebb sorolt hatásokat. Szlovákiában, amely lélekszámát tekintve csaknem feleakkora, mint Magyarország, majdhogynem több személyi jövedelemadót fizetnek be, mint nálunk - érvelt Rogán, aki szerint ezt az adórendszere egyszerűsítésének köszönheti a szomszédos ország.

A jövőre induló új magyar adórendszer egyfelől nem ösztönöz majd az adóelkerülésre - mivel több munka után arányosan több pénz is marad a pénztárcákban -, s ugyanezen okból kifolyólag arra is ösztönzi majd az embereket, hogy energiáikat munkába, vállalkozásba, értékteremtésbe forgassák bele - szögezte le a politikus.

"A béklyókat levették"

A politikus egyébként úgy számol, hogy 2011 második felében és 2012-ben fogja majd megérezni az ország a büdzsé jótékony hatását. Új munkahelyek teremtésére is számítanak a hazai gazdasági szektor, a kkv-k részéről annak nyomán, hogy "a béklyókat levették" az ágazat szereplőiről. Példaként említette a politikus, hogy jelentősen csökkentették a társasági adót az 500 millió forint nyereség alatti cégek esetében, illetve azt, hogy a vállalkozó bármely ágon veszi ki jövedelmét a cégéből, lényegében ugyanakkora adót fizet majd utána. Ez is arra ösztönöz, hogy koncentráljanak a teljesítményre - mondta Rogán, aki arra számít: komoly összegeket "hoznak haza" ilyen szempontból, illetve az adózásban is megjelenítenek majd jelentős pénzeket.

A kormányoldali politikus úgy kalkulál, hogy a családoknál maradó többletösszegek felét az eladósodottság csökkentésére fordítják - ez mintegy megtakarítás formájában jelenik meg a rendszerben. A másik felét pedig a fogyasztás növelésére szánják - vázolta a következő évek gazdaságpolitikai várakozásait Rogán.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2708, 'source_type': 'media', 'source_id': 6079, 'target_type': 'article', 'target_id': 101899, 'relation_type': 'describes'}