Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fontos az önkormányzatok pontos, szakszerű működése

Kaposvár kiváló minősítést kapott - mondta Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke csütörtökön Kaposváron, sajtótájékoztatón, ahol Sepsey Tamás főigazgató-helyettessel közösen ismertette a somogyi megyeszékhely önkormányzata a gazdálkodást ellenőrző vizsgálatuk eredményét.


Dátum: 2010-11-18 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:15.413831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cél az, hogy a feladatok és a finanszírozás összhangban legyenek - emelte ki Warvasovszky Tihamér , hozzátéve: ezt most is - mint minden vizsgálat esetében - megfogalmazzák a jelentésükben, s ennek figyelembe vételét a kormánytól is kérték a jövő évi költségvetési törvényben.

Az ÁSZ alelnöke emlékeztetett arra, hogy a szervezet 2003 óta végez átfogó vizsgálatot az önkormányzatoknál; Kaposváron először 2005-ben volt ilyen. A mostani vizsgálat során a 2007-től 2010 első félévének végéig tartó időszakra négy szempont szerint folytatták le az ellenőrzést: vizsgálták a költségvetés megalapozottságát, az uniós források fogadását és felhasználását, a polgármesteri hivatal munkájának szabályozottságát, átláthatóságát, illetve azt, hogy a legutóbbi ellenőrzés megállapításait mennyire vette figyelembe az önkormányzat.

Warvasovszky Tihamér jelezte: az Állami Számvevőszék azzal is segíteni akarja az önkormányzatok munkáját, hogy "Jó gyakorlat" elnevezéssel december elsején szemináriumsorozatot indítanak, amelyen az eddigi vizsgálatok alapján a legjobb minősítésű önkormányzatok szakemberei tartanak előadásokat, bemutatva a követendő példákat.

Sepsey Tamás főigazgató-helyettes is a segítő szándékot hangsúlyozta; a vizsgálatnál nem a hibát keresik - mondta -, hanem arra szeretnék felhívni a figyelmet, milyen fontos a pontos, szakszerű működés, "a jó gyakorlatot" pedig más önkormányzatok számára átvételre ajánlják.

Kaposváron azt tapasztaltuk, hogy minden évben egyensúlyba került a költségvetés - mondta a főigazgató-helyettes, hozzátéve, nem kérdés, hová lett a pénz, hiszen a városban látható felújítások, a belváros kialakítása önmagáért beszél. Mindez szerinte jól mutatja, hogy a kötvénykibocsátásból származó összeget, illetve a város által felvett fejlesztési hitelt mire fordította a város.

Sepsey Tamás úgy vélekedett: Kaposváron lezárult egy nagy fejlesztési időszak, ezután a működtetés lesz a fő feladat, az adósságszolgálat pedig a vizsgálat alapján teljesíthető.

Kapcsolódó elemek