Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új alkotmány: lehetőség az elmúlt húsz év lezárására

Az új alkotmány elkészítésével történelmi lehetőség nyílik az elmúlt húsz év lezárására - mondta Stumpf István alkotmánybíró az Új alkotmányt - most vagy soha? című kerekasztal-beszélgetésen csütörtökön Budapesten a XXI. Század Intézet rendezvényén.


Dátum: 2010-11-18 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:17.359648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett arra, hogy a parlament tagjai közül "1994-1998 között senki nem vitatkozott azon, hogy szükség van új alkotmányra". Az elmúlt időszakban felnőtt egy új közjogász generáció, amelynek tagjai képesek egy új alkotmányt létrehozni, s december közepére a parlamenti előkészítő bizottság munkája lezárul.

Stumpf István véleménye szerint az alkotmányjogi alapelveket kell meghatározni, amelyek mentén kell meghozni a sarkalatos törvényeket. Ezzel együtt ki kell találni azt a módot, hogy az alkotmány stabilitása megmaradjon - folytatta -, hozzátéve: kellenek olyan alkotmányos elvek, amelyeket senki nem változtathat meg.

Fricz Tamás politológus, a program egyik szervezője kiemelte: egy illegitim, nem demokratikusan megválasztott parlament fogalmazott meg még 1989-ben egy átmeneti alkotmányszöveget, a Parlament pedig emiatt "folyamatos kötelezettségi állapotban van", aminek húsz éve nem tett eleget.

Utalt arra: szimbolikus jelentősége van annak, hogy az országnak legyen új alkotmánya. Az elmúlt 20 év világossá tette, funkcionális, valóságos problémák is vannak az alkotmánnyal - állapította meg.

Mint mondta, a preambulumban deklarálni kell, hogy az 1989 óta tartó átmeneti állapot megszűnik, a diktatórikus pártállami rendszertől pedig el kell határolódni. Az is fontos - hangoztatta -, hogy meghatározzák: Magyarországon az új alkotmánnyal elkezdődik a negyedik köztársaság. Véleménye szerint az állam és a civil társadalom kapcsolatát is be kell venni a preambulumba.

Kapcsolódó elemek