Az uniós elnökségről egyeztetett Orbán Viktor Fillonnal
A 2011 első felében esedékes soros magyar uniós elnökség teendőiről egyeztetett csütörtökön Orbán Viktor Párizsban Francois Fillon francia kormányfővel.
Dátum: 2010-11-18 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:18.690435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közel egyórás megbeszélés után Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy Orbán Viktor és Fillon egyetértett abban, hogy a világgazdasági kihívások és a jövő évi EU-költségvetés körül kialakult probléma következtében Magyarország nehéz időszakban veszi át az uniós elnökséget.
A szóvivő elmondta, hogy a találkozón megfogalmazódott: azért is lehet számítani Magyarország tekintetében sikeres elnökségre, mert semmilyen belpolitikai tényező nem befolyásolja azt negatívan. Az elkövetkező három évben nem lesznek választások, és a kormány mögött áll Európa legstabilabb parlamenti többsége. Ezenkívül az ország megkezdi a kilábalást az adósságcsapdából - tette hozzá.
A megbeszélésen Szijjártó elmondása szerint szóba került Horvátország uniós csatlakozása is, amiről a tárgyalásokat Magyarország szeretné lezárni még a magyar elnökség idején, valamint Románia és Bulgária csatlakozásának kérdése a schengeni övezethez. Magyarország teljesen elkötelezett mindkét bővítés mellett - hangsúlyozta a szóvivő.