Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A rosszul gombolt mellényt újra kell gombolni"

A 2011-es költségvetés szakít a balliberális kormányok gyakorlatával. A Parlament csütörtöki ülésnapján többek közt a jövő évi büdzsé honvédelmet, gyermekeket, kultúrát, rendőrséget és bíróságokat érintő fejezeteit érintő hozzászólásokkal folytatódott a 2011-es költségvetési törvényjavaslat általános vitája.


Dátum: 2010-11-18 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:19.032580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Font Sándor szerint teljesítménynövelésre ösztönöz a jövő évi költségvetés, ami szavai szerint elismeri a társadalmi közjóra fordított magán hozzájárulásokat.

Cél: a bíróságok működését valódi közszolgáltatássá tenni

Horváth Zsolt a bíróságok működésével összefüggésben kiemelte: általános cél, hogy működésük igazi közszolgáltatássá váljon. Konkrét cél, hogy a jogviták elintézésének ideje csökkenjen, s kisebb legyen az elhúzódó eljárásokból adódó jogérvényesítés költségeinek összege. Ennek megvalósításához a fejezet költségvetés előirányzata 65,8 milliárd lesz. További célként jelölte meg, hogy a megnövekedett ügyhátralék csökkenjen. Szakítva a korábbi kabinet helytelen magatartásával, most két jogcímen is többletforrást irányoznak elő a többletfeladatokhoz. Felújítások címen 500 milliót különítenek el, ami 300 millióval több, mint az előző évben. Uniós források felhasználásával pedig informatikai fejlesztések valósulhatnak meg - tette hozzá.

A kormány növeli a rendőrség költségvetését

Kozma Péter fideszes képviselő azt mondta: a belügyminisztérium támogatási főösszege 12 százalékkal növekszik az ez évihez képest, 4.130 fővel növekszik a rendőrség létszáma. Beszélt arról, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásával megnövekedett az állampolgársági hivatal munkája, ezért örvendetesnek nevezte, hogy a hivatalt 100 fővel bővítik.

Kocsis Máté (Fidesz) kiemelte, hogy a jövő évi büdzsében biztosított többletforrások lehetővé teszik a rend és a közbiztonság fejlesztését, a rendőrség létszámának növelését, és a szervezet megerősítését. Elmondta, hogy a rendőrség támogatását az idei 195 milliárdról 223 milliárd forintra, azaz 12 százalékkal emelik. Állandó, erős rendőri jelenlét szükséges minden magyar településen - idézte Kocsis Máté a kormányprogramot, és hozzátette: a kormány kilencmilliárd forintot különített el a létszámnövelés érdekében szükséges 4.130 fő kiképzésére, és próbaidős rendőrré történő kinevezésére. A Terrorelhárítási Központról szólva hangsúlyozta, hogy az EU soros elnökeként Magyarország terrorfenyegetettsége nő, ezért szükséges az elhárításra fordítandó összeg növelése, ahogy az más uniós országokban is megtörtént.

A közfoglalkoztatási rendszer egyszerűbb és áttekinthetőbb lesz

Kontur Pál szerint az elmúlt 8 évben a szocialisták a problémákat a munkásokra, a nyugdíjasokra, az alkalmazottakra, a kisemberekre hárították, a mostani költségvetés középpontjában azonban az ember szolgálata és a munka áll. A költségvetés nem ígérgetéseken alapul, megvalósítható lehetőséget biztosít mindenkinek, az ország plusz terheinek csökkentésébe bevonja a nagytőkéseket, a pénzvilágot, a bankszektort - húzta alá. A nemzeti közfoglalkoztatási programról szólva a kormánypárti képviselő azt mondta: a közfoglalkoztatási rendszer egyszerűbb, áttekinthetőbb, jól finanszírozható lesz.

Jövőre 130 milliárd forinttal több jut a mezőgazdaságra

Font Sándor úgy vélekedett, az lenne az etikus az MSZP részéről, ha a költségvetési vitában fel sem szólalnának, képviselői és módosító indítványokat sem nyújtanának be. Hozzátette: egy év alatt nem lehet helyreállítani azt a romhalmazt, amit az előző nyolc év kormányzása hagyott hátra. A mezőgazdaságról szólva kiemelte: a költségvetés célként tűzte ki a sokszereplős családi gazdaságok létrehozását. Leszögezte: jövőre több mint 130 milliárd forint jut ezen ágazatba, hiszen 2010-ben a mezőgazdaság fejezete 463 milliárd forintos előirányzatot tartalmazott, jövőre pedig ez az összeg 592 milliárd forint lesz. Elmondta azt is, hogy a kormányoldal újra szeretné vizsgálni a földbérleti jogokat.

Megoldódhatnak a tanyákon élők hétköznapi gondjai

Számos ponton javít a tanyákon élők hétköznapi problémáin az egymilliárd forintos keretösszegű Nemzeti Tanyafejlesztési Program - mondta Balogh József (Fidesz). A kormánypárti politikus megjegyezte: az előző nyolc évben teljesen megfeledkeztek a tanyákon élőkről, pedig ott sokszor az élet alapvető feltételei is elérhetetlenek. Kiemelte: a kormány jövőre támogatást nyújt a tanyákon élők egészséges ivóvízhez való hozzájutásához, a rossz állapotú dűlőutak karbantartására, a közbiztonság megteremtésére és a tanyák energiaellátásának javítására.

A kis- és középvállalkozásokat is segíti a jövő évi költségvetés

A jövő évi költségvetés minden eleme a magyarországi kis- és középvállalkozásokat segíti - mondta Szabó Zsolt (Fidesz). Hozzátette: a legnagyobb előrelépést a vidéki Magyarország foglalkoztatottságának növelésében kell keresni. A fideszes politikus ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a belföldi cukorgyárak 90 százaléka, és az élelmiszer-feldolgozók 70 százaléka tönkre ment.

"A rosszul gombolt mellényt újra kell gombolni"

A fideszes Gyimesi Endre felszólalásában a költségvetés kulturális fejezeteire utalva, Deák Ferencet idézve azt mondta: "a rosszul gombolt mellényt újra kell gombolni". A politikus kifejtette, hogy jövőre fontos kulturális beruházások kezdődnek és fejeződnek be, köztük a Mátyás-templom rekonstrukciója, az Országos Idegennyelvű Könyvtár fejlesztése és a Szépművészeti Múzeum homlokzatának felújítása. Gyimesi Endre alapvető fontosságúnak nevezte a közgyűjtemények nemzeti értékmentő programját, amellyel a múzeumok, könyvtárak és levéltárak őrizetében lévő értékeket kezelik.

Módosító javaslat rendezi a kormányhivatalok költségvetését

Szabó Erika, a területi államigazgatásért felelős államtitkár a költségvetés általános vitájában azt mondta: a kormány célja a szolgáltató "jó állam". Emlékeztetett, hogy a tizennégy szervet integráló kormányhivatalok jövő januári létrejötte megteremti az egyablakos ügyintézés lehetőségét. Közölte: mivel a kormányhivatalok megalakításáról szóló törvényjavaslatot a múlt héten fogadták el, nem volt lehetőség arra, hogy költségigényüket beépítsék a büdzsébe, ezért a szükséges pénzügyi alapot módosító indítvánnyal hozzák létre. Hozzátette: 130 milliárd forint átrendezését teszi szükségessé a kormányhivatalok létrehozása.

22 milliárddal nőnek a honvédelmi kiadások

Simicskó István honvédelmi államtitkár arról beszélt, hogy a költségvetés a megújulás szándékát tükrözi: több pénz jut a honvédelmi fejlesztésekre, arányuk így megközelíti a húsz százalékot, miközben a dologi kiadásokat csökkentik. Kitért arra, hogy összességében a honvédelemre, az ország biztonságára mintegy 22,3 milliárddal forinttal többet fordítanak az idei összegnél, ez 8,8 százalékos emelkedés.

Csampa Zsolt (Fidesz) a 2011-es büdzsét katonabarát költségvetésnek nevezte. Kifejtette: 8,8 százalékkal nőnek a honvédelemre szánt pénzek, ami 22,3 milliárd forintot jelent. Ez nem a trükkök költségvetése - jelentette ki a politikus.

Megáll a forráskivonás a közoktatásból

Pósán László (Fidesz) felhívta a figyelmet: a jövő évi költségvetés egyik pozitívuma, hogy a közoktatásban megáll a forráskivonás. Kiemelte: jövőre ismét normatív támogatása lesz a pedagógusok szakmai továbbképzésének, nő az alapfokú művészeti oktatás normatív támogatása. De többlettámogatást kap a Nemzeti Tehetség Program, emelkedik az érettségi vizsgák szervezésére fordítható forrásmennyiség. Szólt arról is, hogy az uniós fejlesztések 76 milliárd forintos forrásbővülést mutatnak az oktatás területén. Közölte: az adójogszabályok változása miatt a pedagógusok túlnyomó többségének is nő a jövedelme. A felsőoktatásról a kormánypárti képviselő azt mondta: 9 milliárd forinttal emelkedik a támogatás összege.

A kormány visszaállítja a munka becsületét

Pichler Imre szerint a jövő évi költségvetés egyik legnagyobb erénye, hogy az visszaállítja a munka becsületét. A politikus szerint a nemzeti együttműködés programja "kellő alapot biztosít a következő évek építkezéséhez". Megjegyezte: a többgyermekes háztartások, valamint a kis- és középvállalkozások jelentős többletforráshoz jutnak az adórendszer változtatásain keresztül.

Megháromszorozódik a parlagfű elleni védekezésre szánt összeg

Bartos Mónika a jövő évi költségvetésből a tanyafejlesztésre és a parlagfű-mentesítésre jutó összegeket emelte ki, mint amelyek a fenntarthatóság célját szolgálják. Az utóbbi célra 1 milliárd 83 millió forintot különítettek el, ez az idei összeg több mint háromszorosa - ismertette.

A kormány kiemelt ügyként kezeli a romák társadalmi felzárkóztatását

Berényi László szerint a kormány kiemelt helyen kezeli a romák társadalmi felzárkóztatásának segítését, amit az is mutat, hogy a kérdéskört Magyarország jövő évi soros európai uniós elnöksége alatt is prioritásként kezeli. Hozzátette: a jövő évi költségvetés megfelelő irányban indul el a mélyszegénységben és területi hátrányok által sújtott magyarországi cigányság összetett problémáinak segítésében.

Kapcsolódó elemek