Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cséfalvay: Innováció adminisztráció helyett

Az újítások ösztönzésére koncentráló európai stratégia, az úgynevezett innovációs unió kidolgozása lesz a jövő év első felében betöltendő soros magyar EU-elnökség egyik prioritása - jelentette be Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára egy brüsszeli nemzetközi tanácskozáson csütörtökön.


Dátum: 2010-11-18 20:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:19.760171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EU-t jelenleg elnöklő Belgium szervezésében tartott "nemzetközi virtuális konferencia" témája a kis- és középvállalatok fejlesztési lehetőségei, valamint a kutatás-fejlesztés és innováció volt.

Mint az államtitkár a tanácskozás után az MTI-nek elmondta, az eszmecsere középpontjában az állt, hogyan lehet elősegíteni, hogy a vállalkozások minél inkább piaci megoldássá tudják alakítani ötleteiket .

A kétnapos konferencián - amelyen a kutatás-fejlesztés, innováció európai szakértői, döntéshozói vettek részt - Cséfalvay Zoltán ismertette a magyar elnökség vezető célkitűzéseit. Mint mondta, a spanyol-belga-magyar trió korábban elnöklő tagjai "lassan már adják át az ügyeket" a januártól induló magyar elnökségnek.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy erre az időszakra esik a most zajló hetedik többéves kutatási EU-keretprogram értékelése. Jövő áprilisban, szintén magyar elnökség alatt pedig már a 2014-től induló új keretprogram fő vonalairól nyitnak vitát egy magyarországi kötetlen találkozón.

A már említett innovációs unió konkrét javaslatai közé tartozik, hogy a közbeszerzéseknél jussanak kedvezőbb lehetőségekhez az újító technológiákat alkalmazó, innovatív vállalkozások - fejtette ki az államtitkár. A kutatásfejlesztési források adminisztrációjának egyszerűsítése is kiemelt elnökségi törekvés. Innováció adminisztráció helyett - fogalmazott Cséfalvay Zoltán.

Kitért arra is, hogy ma Európa-szerte a költségvetési egyensúlytalanságokra figyelnek. A költségvetés helyzetét ugyanakkor stabilan csak akkor lehetséges biztosítani, ha az uniós és a nemzeti gazdaságok versenyképesebbé válnak, továbbá gazdasági növekedés van. Európa gazdasága is akkor lesz versenyképes, ha a vállalkozások kellően innovatívak - mutatott rá.

Hozzátette azt is, hogy a források keresésénél nemcsak közpénzekben lehet gondolkodni, hanem például kockázati tőkében, kombinált támogatási eszközökben is.

Kapcsolódó elemek