Megválasztották a médiavezetőket
Vezetőket kapott végre a közszolgálati média. Az új vezérigazgatókat - Medveczky Balázst a Magyar Televízió, Ókovács Szilvesztert a Duna Televízió, Jónás Istvánt a Magyar Rádió, és Belénessy Csabát az MTI élére - tegnapi ülésén választotta meg az új, összevont kuratórium. A vezetők megválasztásához egyszerű többség is elegendő volt.
Dátum: 2010-11-19 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:22.779538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medveczky Balázs (Magyar Televízió), Ókovács Szilveszter (Duna Televízió), Jónás István (Magyar Rádió) és Belénessy Csaba (Magyar Távirati Iroda) - ők vezetik a jövőben a közmédiumokat. Lehullt tehát a lepel: a médiaátalakítás egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseményeként tegnap délután a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma döntött a kinevezésekről, amely a megválasztás csütörtöki napjától hatályos. A döntés értelmében a nyár óta "fejetlen" Magyar Rádió és Duna Televízió új vezetőket kapott, Medveczkyt "megerősítették" az MTV élén, míg Vince Mátyás MTI-elnök elveszítette posztját.
Mint ismert, múlt pénteken eredménytelenül zárult a médiumok új vezetőinek megválasztása. Akkor, első körben, a nyolctagú kuratóriumban még kétharmados szavazatarány kellett volna a vezérigazgatók megválasztásához, de a szükséges hat voksot egyik jelölt sem nyerte el. Szalai Annamáriának, a Médiatanács elnökének új jelöltjeit - akiket a tanács szerdai ülésén támogathatónak ítélt - már egyszerű többséggel választhatta meg a kuratórium. Balogh László elnökkel együtt így öt tag igen szavazata elégséges volt - azaz az ellenzéki tagok támogatása nem volt szükséges.
A Médiatanács jelöltje az MTV élére Medveczky Balázs mellett Kálomista Gábor filmproducer volt, aki első körben még a Duna Tv vezetésére volt esélyes. Ókovács Szilveszter helyett Papp Ferenc lehetett volna a Duna vezetője, míg Jónás Istvánt mellőzve Ujhelyi Zoltánt, az MR1-Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetőjét választhatták volna a kurátorok a rádió vezetésére. Belénessy Csaba ellenében Szabó László Zsoltot, az Echo Televízió nemrég lemondott vezérigazgatóját nevezhette volna ki a kuratórium, aki múlt héten az MTV-s jelöltek között szerepelt.
A kuratórium négy óra hosszat faggatta a jelölteket. Balogh László elnök szerint ezalatt az ellenzék is valamennyi kérdésére választ kapott a jelöltektől. Bár a választási szabályzatnak megfelelően a szavazatarányokat nem hozták nyilvánosságra, Balogh lapunknak annyit elárult, a négyből három jelölt az ellenzéki kurátoroktól is kapott támogatást. Kránitz László, a kuratórium MSZP-s tagja az MTI-nek azt mondta: ő egyetlen jelöltet sem támogatott. Döntése - mint fogalmazott - az új médiaszabályozásnak, a választási szabályzatnak, valamint annak szólt, hogy nem kellett pályázatot benyújtaniuk a jelölteknek. Kránitz szerint aggályos, hogy a "jobboldalhoz erősen köthető, magántulajdonban lévő médiumok éléről" érkeznek vezérigazgatók. Silhavy Máté, a Jobbik delegálta kuratóriumi tag szerint nagyon korrekt, felkészült jelöltekkel találkoztak a múlt heti, "színpadiasnak tűnő" jelölési procedúra után. Silhavy örömét fejezte ki, hogy ellenzéki javaslatra valamennyi jelöltet kimerítően meghallgatták. Mint mondta, neki elsősorban a Duna Tv lehetséges vezetőivel volt problémája, akik "felsővezetői tapasztalattal nemigen rendelkeznek". Németh Vladimir LMP-s kurátor szerint "a megválasztott vezetők éppúgy sötétben tapogatóznak, ahogy mi is, hiszen a médiaátalakítás még sok helyen nem világos". Kiemelte, egyelőre sem a médiumoknak jövő évben járó központi támogatás összege, sem a Közszolgálati kódex tartalma nem ismert. Németh úgy vélte, a jelöltek többsége nem rendelkezett semmilyen vezérigazgatói vagy vezetői tapasztalattal.