Sok a kérdőjel az EU költségvetése körül
Az Európai Unió gazdasági bizottságának fideszes tagja, Pelczné dr. Gaál Ildikó szerint a közösség jelenleg nem tud megfelelően reagálni, ha pénzügyi krízisbe kerül egy tagország.
Dátum: 2010-11-19 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:24.513804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Unió gazdasági bizottságának fideszes tagja azt mondta: ha nem sikerül elfogadni a költségvetést, az közvetlenül a támogatásokat, elsősorban a mezőgazdasági támogatásokat érinti. Szerinte ugyanis a tavalyi tizenketted része nem elegendő a megnövekedett feladatok miatt a havi teendőkre.
Hozzátette: ha el is fogadják a büdzsét, ez a költségvetési tervezési módszer nem folytatható. Nincs szabályozva, hogy egy krízis esetén az EU hogyan tud segíteni a tagországoknak, és hogyan tudja ellenőrizni az így folyósított pénzek felhasználását.