Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távozik posztjáról a Hungarofest Nonprofit Kft. eddigi vezetője

Közös megegyezéssel távozott a Hungarofest Nonprofit Kft. éléről Rubovszky Rita, a cég eddigi ügyvezető igazgatója pénteken - írja a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság portálunkhoz eljuttatott közleményében.


Dátum: 2010-11-19 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:24.867299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyebek mellett a központi nemzeti ünnepek kivitelezését ellátó cég szakmai vezetését mától Kálomista Imre látja el. Rubovszky Rita munkájára - akinek eddigi szakmai tevékenységét, különös tekintettel a Pécs Európa Kulturális Fővárosa projekt sikeréért tett erőfeszítéseire, elismeri a Hungarofest felett tulajdonosi jogokat gyakorló MFB - a jövőben más területen számítanak - olvasható a kommünikében.

A közlemény szerint: a vezetőcserét a jövő év első felében esedékes magyar uniós elnökséggel összefüggő, illetve az új háttérintézmény-struktúra kialakításával létrejött speciális feladatokkal indokolták.

Kálomista Imre kommunikációs és gazdasági szakember, tolmács, fordító. Iskoláit Ausztriában és az Egyesült Államokban végezte. Angol, német és francia nyelven beszél - áll a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság közleményében.

Kiadó: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Kommunikációs Államtitkársága

Kapcsolódó elemek