A választások előtt "jutalmazó kedvében" volt a városvezetés
Nyíregyháza új, fideszes polgármesterének közlése szerint az önkormányzati választást megelőzően "felelőtlen módon" több, mint 100 millió forint jutalmat és prémiumelőleget osztottak ki a polgármesteri hivatal, valamint a helyhatósági cégek vezetőinek, illetve dolgozóinak a településen, miközben a város a felhalmozott adósság miatt fizetési nehézségekkel küzd. Kovács Ferenc erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
Dátum: 2010-11-19 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:25.564720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "közpénzherdálás" úgy derült ki, hogy az egyik önkormányzati cégvezető pénzügyi segítséget kérve írásban fordult a hivatalhoz, mert nem tudnak bérjárulékot fizetni, így az általa felvett 1,8 millió forint közterheinek rendezéséhez sincs pénzük - mondta az városvezető.
Hozzátette: a jelenlegi, még nem végleges adatok szerint Nyíregyháza és önkormányzati cégei mintegy 26 milliárd forintos adósságállományt halmoztak fel, s ilyen helyzetben "nem lett volna szabad" jutalmakat és prémiumelőlegeket osztogatni az előző, szocialista-függetlenek-SZDSZ vezette városvezető koalíciónak.