Mobilon is nézhető a hírTV
A hírTV teljes adása látható péntektől az arra alkalmas westeles mobiltelefonokon, ez a fajta mobilkommunikációs szolgáltatás Magyarországon mindeddig ismeretlen volt. A magyarországi mobiltelevíziózás korszakát megnyitó eseményt Sugár András, a Westel Mobil Távközlési Rt. vezérigazgatója és Borókai Gábor, a hírTV vezérigazgatója jelentette be a Hír televízióban tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2003-05-23 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:22.389452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újságírók előtt aláírták a két cég közötti átfogó kommunikációs együttműködésről szóló szerződést is. Az együttműködés keretében a legnagyobb magyarországi mobilszolgáltatónál a Hír TV műsorába naponta 6 és 23 óra között bármikor szabadon be lehet kapcsolódni. A GSM hálózaton megvalósított teljes értékű tévéadás real one player lejátszó segítségével Nokia 3650, Nokia 7650, Sony Ericsson P800 és Qtek készülékeken követhető.
Sugár András úgy fogalmazott, hogy a harmadik generációs mobilkommunikáció előfutárának tekinthető, úttörő jelentőségű szolgáltatásról van szó. Hozzátette: a kép-, mozgókép-, hang- és információtovábbítás e formájánál jelenleg Japánban sem tudnak többet, legfeljebb gyorsabban.
A Westel vezérigazgatója az MTI kérdésére kifejtette: technikailag már most sem lenne akadálya annak, hogy akár több televíziós csatorna is fogható legyen mobiltelefonon. A Westel - a vezérigazgató értékelése szerint - a félóránként friss híradással jelentkező, szabadidőben is nézhető hírtartalmat nyújtó hírTV-t választotta partneréül. Sugár András megjegyezte, hogy a GPRS alapú szolgáltatás révén a westeles mobiltelefonokkal 14 külföldi országban, köztük az Egyesült Államokban is fogható lesz a hírTV adása.
G. Németh György, a Westel kommunikációs igazgatója szerint ezután már nem azt kell mérni, hogy hány családban, hanem, hogy hány kézben van televízió. Tájékoztatása szerint a hírTV és a Westel új, közös szolgáltatása Európában is újdonságnak számít.
Borókai Gábor elmondta, hogy az együttműködés részeként a Westel a legmodernebb multimédiás MMS-készülékekkel látja el a hírtelevíziót, amelynek munkatársai a leggyorsabb, képes információval bíró tudósítókká válhatnak az országban. Az a céljuk, hogy nézőiket versenyelőnybe hozzák a hírszolgáltatás terén.
A hírTV és a Westel sajtóközleménye szerint a tudósítók által készített MMS-képek a hírcsatorna honlapjára azonnal felkerülnek, ezen felül a közeljövőben meghirdetendő MMS-számra bárki küldhet majd fotókat a televízió szerkesztőségének az általa észlelt fontos, közérdekű eseményekről.
A Westel vezérigazgatója elmondta, hogy a multimédiás készülékeket Magyarországon is egyre többen használják - bár az ilyen telefonok ára most még 100 ezer forint felett van -, az idén már havonta adnak el annyi készüléket, mint tavaly egész évben.
MTI - HírTV - fidesz.hu