"A tervezhető jövő hívei vagyunk" +Videó és képek
A francia elnök világossá tette, hogy támogatja a 2011 első felében esedékes magyar uniós elnökséget - mondta pénteken Orbán Viktor Párizsban, Nicolas Sarkozyvel folytatott megbeszélését követően.
Dátum: 2010-11-19 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:26.590827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az uniós kérdéseket illetően a megbeszélésen szóba került az európai gazdasági kormányzás kérdése, az esetleges szankciók alkalmazása a tagállamok költségvetési hiányának és államadósságainak kordában tartására és a Lisszaboni Szerződés módosítása a válságkezelő mechanizmus állandósítása érdekében. Sarkozy a találkozón - hivatala tájékoztatása szerint - megerősítette, hogy a szűk körű, konkrét módosításra mielőbb szükség van.
Igazi csapatmunka
"Mindketten tisztában vagyunk az elkövetkező félév tétjeivel, azokkal a történelmi jelentőségű kérdésekkel, amelyeket meg kell oldania az uniónak a magyar elnökség alatt" - hangsúlyozta a kormányfő. Példaként említette az európai alkotmány módosítását és a költségvetési válság megöröklését, valamint a következő hét év pénzügyi rendszerének kialakítását.
Mindeközben - Orbán megfogalmazása szerint - az unió nem adja fel azt az elkötelezettségét sem, hogy Európát közel vigye minden európai országhoz. "Vagyis Horvátországot minél előbb az unión belül szeretnénk látni" - tette hozzá.
A francia elnöki hivatal arról tájékoztatta az MTI tudósítóját, hogy Orbán Viktor elmondta a francia elnöknek: az egész unió számára hasznos és hatékony elnökséget szeretne, amely igazi csapatmunkában dolgozik majd együtt az uniós intézményekkel és jó döntéseket hoz.
Mindent meg kíván tenni
A francia elnökség szerint Orbán Viktor kiemelte: fontosnak tartja az unió bővítéséről szóló tárgyalások folytatását annak érdekében, hogy a Balkán előtt európai távlatok nyíljanak, és abbéli reményét fejezte ki, hogy a magyar uniós elnökség végére lezárulnak Horvátországgal a csatlakozási tárgyalások. Magyarország mindent meg kíván tenni Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáért is - hangsúlyozta Orbán a francia elnöki hivatal szerint francia partnerének.
Sarkozy megerősítette, hogy Franciaország támogatja a balkáni államok európai integrációját. Horvátországot illetően egyetértett abban, hogy nem vagyunk messze a csatlakozási tárgyalások lezárásától, de ő nem az időpontot, hanem azt tartja a legfontosabbnak, hogy "jó megállapodás" szülessen.
A schengeni bővítés kapcsán a francia elnök elmondta, egyáltalán nem vitatja, hogy Romániának és Bulgáriának az övezetben helye van. Ugyanakkor mielőtt állást foglalna a két ország csatlakozását illetően, szeretne teljesen meggyőződni arról, hogy a Európai Bizottságnak az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus működéséről szóló jelentése alapján a két állam hatékonyan tudja ellátni az Európai Unió külső határainak tekinthető schengeni határok biztosítását.
Az Európai Tanács eredetileg márciusra tervezte a döntést meghozni a két ország belepéséről. Párizs azonban már a múlt héten jelezte, hogy nem látja adottnak a feltételeket a balkáni államok márciusi csatlakozásához, és szeretné megvárni, hogy az Európai Bizottság beterjessze jelentését 2011 júliusában az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus működéséről.
Nem zárja ki
A közös agrárpolitika (KAP) kapcsán - az elnökség szerint - Orbán kifejtette, hogy annak fenntartása és fejlesztése nagyon fontos Magyarország számára. Sarkozy megerősítette, hogy Franciaország azonos állásponton van, számára sem kérdőjelezhető meg a KAP, de ez nem zárja ki annak reformját.
A kétoldalú kérdéseket illetően az Elysée tájékoztatása szerint Sarkozy a megbeszélésen egyebek mellett felvetette, hogy Magyarországon jelentős befektetéssel jelenlévő francia nagy nagyvállalatok aggódnak az üzleti hangulat alakulása miatt, "nevezetesen az egyes önkormányzatokkal kialakult kapcsolatokat illetően".
A francia elnök fontosnak tartja, hogy a francia és az európai cégeket meghallgassák, és hogy azok ne érezzék magukat diszkriminálva. A két ország vezetője megegyezett, hogy az érintett szakemberek konstruktív hangulatban folytatják az egyeztetéseket - fogalmazott az elnöki hivatal.
Franciaország jelezte: kész együttműködni Magyarországgal hosszú távon a nukleáris energia területén, hogy segítse oldani energiafüggőségét Oroszországtól.
Történelmi kiegyezés
Francia újságírói kérdésre Orbán Viktor elmondta, hogy azért kér garanciákat Közép-Európa számára az Európai Unió és Oroszország közti "történelmi kiegyezés" támogatásához, mert "a tervezhető jövő hívei vagyunk". Hozzátette, hogy ugyanakkor a kérdés még nem aktuális, mert ez a kiegyezés egyelőre nem esedékes az elkövetkező félévben, s a pontos időpontja sem ismeretes, de a folyamat egyértelmű. "A kellő időben (a kért garanciákat) az asztalra fogjuk tenni" - mondta Orbán.
A miniszterelnök csütörtökön arról beszélt a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetében (IFRI) tartott előadásában, hogy ahhoz, hogy Magyarország támogatni tudja az Európa Unió és Oroszország között küszöbön álló nagy történelmi kiegyezést, Közép-Európának speciális bánásmódot és garanciákat kell kapnia a következő években, például az energiafüggetlenség, a katonai biztonság, a közlekedési infrastruktúra vagy a gazdasági átláthatóság tekintetében, mert - mint hangsúlyozta - a kiegyezésnek a térség nem lehet csupán elszenvedője.
Orbán Viktor Párizsból Lisszabonba utazott tovább, ahol részt vesz a NATO-csúcson.