Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A kormány megtéríti a lakosság minden veszteségét"

A kormány a lakosság valamennyi vörösiszap-katasztrófa által okozott veszteségét megtéríti, így jövő év július végére Kolontáron, Devecserben és Somlóvásárhelyen is visszatérhet az élet az eredeti medrébe - mondta a belügyminiszter pénteken, az érintett települések polgármestereivel való egyeztetés után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. Ugyanitt Pintér Sándor leszögezte: nincs egészségügyi veszély az iszapkatasztrófa sújtotta területen.


Dátum: 2010-11-19 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:30.713948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pintér Sándor hangsúlyozta: a kabinet korábban hozott rendeleteiben már döntött arról, hogy az ingatlanokban, az ingóságokban, illetve a kül- és mezőgazdasági területekben esett károkat is felmérik, és a veszteséget maradéktalanul megtérítik.

Kiemelte: a legfrissebb összesítés szerint összesen mintegy 55 milliárd forintos kár keletkezett a Magyar Alumíniumtermelő Zrt. (Mal) zagytározójából kiömlött vörösiszap következtében. A kormány eddig 4 milliárd 87 millió forintot fordított a vészhelyzet mielőbbi elhárítására.

Nem áll fenn egészségügyi veszély a katasztrófa helyszínén

Pintér Sándor belügyminiszter szerint a vörösiszap-katasztrófa által érintett településeken biztosan nem állnak fent azok az egészségügyi veszélyek, amelyekről az elmúlt napok "felelőtlen nyilatkozatai" szóltak.

A tárcavezető pénteken, Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely polgármestereivel való egyeztetése után tartott budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a lakók megnyugtatása érdekében a Magyar Tudományos Akadémia munkatársaival ismételten megvizsgálják a leginkább szennyezett területeket, továbbá egy egészségügyi központot is felállítanak, ahol valamennyi önként jelentkező egészségügyi állapotát kivizsgálják.

A kormány egész Európában elismerést kiváltó ütemben dolgozik a katasztrófa utáni helyreállításon, és ebből semmilyen "elítélendő politikai érdek" miatt sem tudják kizökkenteni - fűzte hozzá Pintér Sándor.

Kapcsolódó elemek