Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

M6/M56: csúszik a kivitelezés?

Bár korábban Csillag István, valamint Toller László is úgy nyilatkozott, hogy már 2004-ben elkezdődhet az M6/M56-os jelzésű gyorsforgalmi út Baranyát is érintő szakaszainak építése, most a GKM témáért felelős főosztályvezető-helyettese szerint erre csak 2005-ben kerülhet sor. Mindez azt jelentheti, hogy a beruházás befejezésére is csak később, 2008 körül lehet számítani.


Dátum: 2003-05-23 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10809
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:23.278721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amint arról beszámoltunk (Dunántúli Napló, 2002. 10. 15.) Csillag István miniszter Bólyban tartott fórumán bejelentette, a tárca eltökélt szándéka, hogy még ebben a kormányzati ciklusban elkezdik, sőt, be is fejezik az M6-os gyorsforgalmi út építését. A miniszter akkor azt is kijelentette, hogy a Pécset és Bólyt összekötő szakasz megépítése már 2004-ben megindul.

Hasonlóképpen nyilatkozott (Dunántúli Napló, 2003. 01. 30.) Toller László szocialista országgyűlési képviselő is, azzal az eltéréssel, hogy ő 2007-re tette a pécsi szakasz építésének befejezését.

Mindezekkel szemben a minisztérium álláspontja szerint jövőre még biztosan nem indulnak el a munkálatok.

Andricsák Zoltán, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezető-helyettese elmondta, az M6/M56-os út Dunaújvárostól Szekszárdig, illetve Pécsig futó szakaszait illetően az idén az építési-engedélyezési tervek készítése fog lezajlani, 2005-ben pedig közbeszerzési pályázat segítségével kiválasztják a kivitelezőt. Jövőre kerülhet sor az előkészítő munkálatokra. Ennek megfelelően az építkezés 2005-ben kezdődhet el, és 2008-ban fejeződhet be.

A főosztályvezető-helyettes szerint a költségek a baranyai szakaszokon a kétmilliárd forintot is elérhetik kilométerenként. A kormány június 30-ig dönt arról, milyen forrásokból finanszírozza az építkezést, nem kizárt, hogy vállalkozói tőke bevonására is sor kerül.

Dr. Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés szocialista elnöke, országgyűlési képviselő ennek hallatán annyit közölt lapunkkal, nem tud arról, hogy a beruházás kezdésére vonatkozó időpont megváltozott volna. Ugyanakkor megjegyezte: "jogászként úgy vélem, egy érvényes kormányhatározatot csak a kormánynak van joga módosítania".

Dr. Wekler Ferenc, a T. Ház szabad demokrata alelnöke elmondta, ő eddig is 2005-ös kezdésről tudott. A kétszer kétsávos út finanszírozási lehetőségeiről szólva kifejtette, a kormány több európai modellt megvizsgált, amelyek tapasztalataiból okulva hozzák majd meg rövidesen a döntést. Wekler Ferenc szerint nem kizárt, hogy lízing formájában kerül majd sor tőkebevonásra, és így a költségvetésnek csak később kell viselnie a beruházás legjelentősebb terheit.

Máté Balázs, Dunántúli Napló, 2003. május 23.

Kapcsolódó elemek