Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tegnap is hiba volt az atomerőműben

Meghibásodott a Paksi Atomerőmű egyik környezetellenőrző állomása csütörtökön délután - közölte Hetzmann Albert műszaki vezérigazgató-helyettes pénteken Pakson az erőmű sajtótájékoztatóján. Elmondta: az A9 állomás gammateljesítmény-mérője 17 óra után 4 percen át "hihetetlen jelet" jelzett az adatokat feldolgozó számítógépnek, majd a mérés helyreállt. Jelenleg folyik a mérőkör ellenőrzése.


Dátum: 2003-05-23 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:23.569517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezérigazgató-helyettes fontosnak tartotta megjegyezni, hogy évente 2-5 alkalommal fordulnak elő hasonló események. Idén ezt megelőzően május 8-án az A3 állomáson fordult elő hasonló jelenség - mondta.

Újságírói kérdésre, hogy mekkorák voltak ezek az értékek, Hetzmann Albert közölte: ha fizikailag értelmezhető méréstartományon kívülre kerül egy mérőkör, akkor az úgynevezett hihetetlen státust jelent, itt ez következett be.

A vezérigazgató-helyettes az elmúlt 24 óra eseményeit értékelve elmondta: az elmúlt hét végén megkezdődött 4-es blokk karbantartása jelenleg az üzemanyag-kötegek átrendezésével folytatódik. A szakemberek a gőzfejlesztő-berendezéseken és a csővezetékszakaszokon végzik az előírt anyagvizsgálatokat.

Hetzmann Albert - az előző napon bejelentett - az egyes blokkon bevezetett kímélő üzemmód kapcsán néhány kiegészítő információt közölt. Elmondta: ez nem jelent alacsonyabb teljesítményű üzemet a reaktor szempontjából, csupán a teljesítményváltoztatási képességei csökkennek. Az eljárás - amelyet a fő javításig tartanak fenn - bevett gyakorlat az energetikai reaktorok esetében mindenütt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek