Szilárd együttműködés hazánk és az unió tagjai közt
A gazdasági növekedés beindításának fontosságáról, valamint az EU bővítéséről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök spanyol kollégájával, José Luis Rodriguez Zapateróval. Ugyanezen a napon a miniszterelnök Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel folytatott egyeztetéseket a közép-európai stratégiai együttműködés részleteiről - olvasható Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szombati közleményében.
Dátum: 2010-11-20 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:41.100252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elnökségünk ideje alatt az unió napirendjén alapvetően gazdasági ügyek fognak szerepelni, de Orbán Viktor elkötelezte magát az európai romastratégia elkészítése mellett is. A tárgyalópartnerek hosszasan beszélgettek a gazdasági növekedés beindításának fontosságáról, valamint az EU bővítéséről is - áll a miniszterelnöki szóvivő közleményében.
"Magyarország és Lengyelország együttműködése különösen fontos"
A közép-európai stratégiai együttműködés fontosságáról tárgyalt Orbán Viktor kormányfő a NATO-csúcstalálkozón Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel - olvasható a közleményben.