Nem győzik a szabálysértési ügyeket Szombathelyen
A szombathelyi rendőrséghez tartozó szolgálathoz futnak be a pénzbírsággal kapcsolatos esetek az egész országból. Bár bővítették a létszámot, folyamatosan túlóráznak a dolgozók, az esetek négy százaléka mégis elévül, mert nem sikerül tartani a hatvan napos határidőt. Ezért januártól még többen foglalkoznak az ilyen ügyekkel.
Dátum: 2010-11-21 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:46.351838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Most 330 ember dolgozik a szabálysértési ügyeken a szombathelyi Közigazgatósági Hatósági Szolgálatnál, havonta közel 80 ezer esetben hoznak határozatot. A márciusban országos hatáskörűvé vált intézmény munkáját azonban a kezdetkor alábecsülték. Balázs Zsolt, a szolgálat vezetője elmondta: októberben volt egy negyven fős létszámbővítés, de ez is kevésnek bizonyult, januártól újabb dolgozókat szeretnének felvenni.
Majdnem 700 ezer ügy érkezett idáig szolgálatunkhoz. A kollegák leterheltsége rendkívül nagy, ezért körülbelül két-három hónapja hétvégente, illetve hét közben is túlszolgálatok elrendelésére került sor - jelentette ki.
Az esetek négy százalékában ki is csúsznak a hatvan napos határidőből, így jó néhány ügy már el is évült. Az ügyfelek mintegy két százalékban élnek fellebbezési jogukkal. A fellebbezések egyharmada irányul arra, hogy ők nem követték el, nem oly módon követték el a szabálysértést, a fellebbezések kétharmad része pedig fizetési kedvezmény biztosítására irányul.
A vezető szabálysértés továbbra is a sebesség-túllépés, illetve a megállással, várakozással kapcsolatos ügyek. Van olyan személy, akivel szemben fél év alatt 99 esetben jártak el. Az idén eddig 20 milliárd forintnyi közigazgatási bírságot szabott ki a Közigazgatási Hatósági Szolgálat.