Gyurcsány a jövő héten kap választ Orbán Viktortól
Nem ma, hanem november 29-én válaszol a miniszterelnök elődje kérdésére - mondta a Magyar Nemzetnek Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő. Gyurcsány Ferenc vélhetően az alkotmányozásról kérdezi Orbán Viktort, aki immár kétszer is Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest jelölte ki válaszadásra, ám a volt kormányfő ezt nem fogadta el.
Dátum: 2010-11-22 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:47.052545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt követően az ellenzéki sajtó arról írt, a kormányfőnek a szabály szerint a harmadik alkalommal, azaz ma személyesen kell válaszolnia. Erre azért sem kerülhet sor, mert egyrészt Orbán Viktor hétfőn Máltán tárgyal a magyar EU-elnökség feladatairól, másrészt az azonnali kérdés benyújtását követő harmadik, magyarul a negyedik héten jár le a válaszadási határidő - mondta a lapnak Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője hangsúlyozta: Orbán Viktor a házszabálynak megfelelően, november 29-én ad választ elődjének.
Gyurcsány várhatóan az alkotmánymódosításról kérdezné a kormányfőt.