Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Soha többé harmadszor - Lenin-szobrok kalapács alatt + Képek

A híradásokból tudhatjuk: több mint kétszáz Lenin-szoborra találtak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épületében idén nyáron. A szobrokat december 6-án fogják elárverezni, a befolyt összeget az iszapkatasztrófa károsultjainak javára ajánlják fel. Tekintse meg képgalériánkat!


Dátum: 2010-11-22 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:53:53.257311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Reményeink szerint most utoljára láthatnak közintézményben a szocialista rendszert idéző műalkotásokat. Az állam tovább nem kíván gondoskodni ezekről a tárgyakról - jelentette ki Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára hétfőn. Úgy gondoltuk, hogy e "kommunista relikviáknak" nem a raktárakban van a helye, és szerettünk volna egy jótékonysági árverést tartani az iszapömlés áldozatainak megsegítésére - fűzte hozzá.

Ennek módjáról az államtitkár elmondta: december 6-án rendhagyó aukcióra kerül sor, melynek bevételét a Katolikus Karitászon keresztül juttatják el a rászorulóknak. A terhes örökséggel kapcsolatban Rétvári kifejtette: szeretnék úgy kiüríteni a kormányzati raktárakat, hogy közben segítenek is az embereken.

Kapcsolódó elemek