Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kisebb osztályok, csökkenhet a tanárok óraszáma?

Mérsékelné a tanárok terhelését, és kisebb létszámú osztályokat indítana a kormány. Az intézkedéseknek köszönhetően várhatóan több pedagógusra lesz szükség a pályán, sikerülhet megmenteni az intézményeket, és javulhat a színvonal.


Dátum: 2010-11-23 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:06.030119, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az oktatási törvény Magyar Nemzet birtokába került koncepciójából kiderül: a pályakezdők és a legkiválóbb tanárok heti kötelező óraszámát tizenöt, a többiekét öt százalékkal csökkentenék. A tervezet november 11-i verziója szerint az eddigi 22 óra helyett a pályakezdőknek 19, a pedagógus I. és a pedagógus II. fokozatba tartozóknak 21, a mestertanároknak pedig maximum 19 órát kellene dolgozniuk.

A tanulók kötelező terhelése ugyan emelkedne, de a legtöbb évfolyamon csak a mindennapos testnevelés bevezetése miatt. Emellett a hatodik és a nyolcadik osztályban várható jelentősebb változás, amely évfolyamokon heti 4,5, illetve 4 órával nőne az óraszám. A gimnáziumok felső évfolyamaira járó diákok azonban terheléscsökkentésre számíthatnak. A 11. és a 12. évfolyamon ugyanis a jelenlegi harminccal szemben huszonkilenc órára csökkenne a kötelező óraszám - részletek a Magyar Nemzet keddi számában.

Kapcsolódó elemek