Kormányhatározat az Európa 2020 Stratégiáról
A kormány számszerűsítette azokat a magyar vállalásokat, amelyek az Európa 2020 Stratégia kiemelt céljainak eléréséhez szükségesek - az erről szóló kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Dátum: 2010-11-23 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:06.774463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vállalás első pontja szerint a 20-64 éves népesség foglalkoztatási rátája 75 százalékra nő 2020-ig, ez az arány jelenleg 56 százalék.
A kutatás-fejlesztési ráfordítások szintje a bruttó hazai termék 1,8 százalékára emelkedik 2020-ig a jelenlegi 1 százalékról.
A megújuló energiaforrások részaránya az energiafelhasználáson belül 14,6 százalékra nő, a teljes energiamegtakarítás-vállalás 10 százalék. Emellett az üvegházhatású gázok kibocsátása az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerén kívül a 2005. évi szinthez képest legfeljebb 10 százalékkal nő. A megújuló energia jelenlegi aránya Magyarországon 7 százalék körüli.
A felsőfokú vagy annak megfelelő végzettséggel rendelkezők aránya a 30-34 éves népességen belül 30,3 százalékra nő 2020-ra, az oktatásban, képzésben nem részesülő, legfeljebb alsó középfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 18-24 éves népességen belül 10 százalékra csökken addigra.
A szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élő népesség aránya 5 százalékponttal csökken.
A határozat tartalmazza a Nemzeti Intézkedési Terv létrehozásának az ütemezését is. Így a végleges terv elképzeléseit, tervezetét március 28-ig kell elkészítenie a nemzetgazdasági miniszternek.
Egy hónappal korábbi a határideje - többek között - az oktatás, a nyugdíjrendszer, a rokkantsági és szociális ellátások, az egészségügyi ellátórendszer, valamint a gyermekneveléshez kapcsolódó pénzbeli ellátások és a gyermekellátó intézményrendszer kidolgozásának; a képzettségi szint javítására irányuló, illetve a végleges Nemzeti Intézkedési Tervben szerepeltetni javasolt intézkedések elkészítésének - derül ki a Magyar Közlönyből.