"A magyar sport ismét a régi fényében tündökölhet"
Szükség van az állami támogatásra, és emellett kell folyamatosan kiépíteni a piaci modellt - jelentette ki Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a sporttámogatásról szólva az m1 Este című műsorában hétfőn. A győri polgármester emellett beszélt a sportfinanszírozás rendszerének átalakításáról és az olimpiai éremszerzési esélyeinkről.
Dátum: 2010-11-23 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:10.116625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Borkai Zsolt leszögezte, szerencsés helyzetben van a MOB, mert a kormány teljes mértékben a magyar sport mellé állt. A politikus szerint ez érezhető a jelenlegi költségvetés tervezésénél is: egy javaslat szerint nyolc milliárddal több juthat a sportra.
Amikor az állam kivonult a sport támogatásából, akkor még Magyarország nem érett meg arra, hogy a nyugati, piaci modellt bevezesse. Megszűnt az állami szerepvállalás, ugyanakkor nehéz volt szponzorokat találni - mondta a frissen megválasztott MOB-elnök.
Borkai kijelentette: szükség van az állami támogatásra, és emellett kell folyamatosan kiépíteni a piaci modellt. Erre nagyon jó példa az a közelmúltban elfogadott adótörvény módosítás, amely szerint öt labdajáték esetében adókedvezményt kapna az a cég, amelyik támogatja az adott sportágakat - tette hozzá. A fideszes városvezető úgy fogalmazott, törekedni fognak arra, hogy más sportok is bekerüljenek ebbe a körbe, az egyéni sportágak esetében pedig jól működhet az önkormányzati támogatások rendszere.
Jövő év májusában, a társadalmi egyeztetések után, meg fog változni a magyar sport finanszírozása. Egycsatornás rendszerben, a MOB kapja majd meg azt az állami támogatást, amit aztán a többi köztestülettel együtt oszt majd szét - jelentette ki Borkai.
Arra a kérdésre, milyen esélyeket lát a 2012-es ötkarikás játékok tekintetében, a politikus úgy válaszolt: ha Londonban annyi érmet szerzünk, mint a pekingi olimpián, akkor már elégedettek lehetünk. Mint ismert, a világversenyről 3 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzéremmel tértek haza sportolóink. Ha előre tekintünk, és a múltból csak a jót visszük magunkkal, akkor a magyar sport ismét a régi fényében tündököl majd - húzta alá a MOB elnöke.