Emlékmű Balatonfüreden: Orbán Viktor Antall Józsefről
Antall József néhai miniszterelnök tiszteletére, az első szabadon választott kormány megalakulásának 13. évfordulóján emlékművet avattak, s a volt kabinettagok informális kormányülést tartottak pénteken Balatonfüreden.
Dátum: 2003-05-23 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:25.982074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ünnepi beszédében Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke hangsúlyozta: Antall József személyes és közéleti nagysága abban áll, hogy világosan meglátta, hol húzódik fontos választóvonal a hosszú idegen megszállás után ocsúdó magyar társadalomban.
- Vállalta egy kockázatos történelmi küldetés személyes áldozatát, vállalta a csődgondnokságot - mondta. Dávid Ibolya, az MDF elnöke az Országgyűlés alelnöke azt emelte ki, hogy Antall József személyében a magyar az európaival, a korszerű a történelmivel, a modern a nemzetivel találkozott.
Hozzáfűzte: Antall József XIX. századi gondolkodó volt XXI. századi célokkal.
mno.hu- fidesz.hu