Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Eljött a lehetőség, hogy újraszabjuk a médiavilágot"

A hétfőn a parlamentnek benyújtott, T/1747-es számú törvényjavaslat a médiaszabályozás kiteljesedése, ez teszi kerek egésszé az új médiavilágot - mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke kedden Tihanyban, a Korrektúra 2010 médiakonferencián.


Dátum: 2010-11-23 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:12.301374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sokan vártuk ezt a pillanatot - kezdte köszöntőjét Szalai Annamária, majd röviden vázolta a Fidesz által benyújtott ötpontos médiacsomag állomásait.

Mint emlékeztetett: már nem volt tovább fenntartható az eddigi pazarló intézményrendszer. A közmédiumok a működésképtelenség határán vannak, és eddig vezetők nélkül "tengődtek", miközben milliárdok folytak el különböző jogcímeken - hangsúlyozta.

Az eddig fennálló Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) sem tudta maradéktalanul ellátni feladatát. Szerinte már az sem volt tartható, hogy egy 15 éve íródott médiatörvényre hivatkozva próbálta a médiavilág érvényesíteni a közösség érdekeit - tette hozzá.

Mint kiemelte, a régi médiatörvény, amely a duális (közszolgálati és kereskedelmi) médiarendszer létrehozását tűzte ki célul, nem tudott valós versenyt kialakítani a hazai médiapiacon. A közszolgálatiság mint mérce pedig csak elméleti szinten létezett - jegyezte meg.

Eljött a lehetőség, hogy újraszabjuk a médiavilágot - jelentette ki az NMHH elnöke, hozzátéve, hogy az új törvénycsomag új szemléletet tükröz. A mostani szabályozási tervben a vélemény-, a szólás-, a sajtószabadság már nem öncél, hanem a közösség érdekét, a társadalom integritását szolgálja.

Szalai Annamária az új médiaszabályozást illető kritikákra úgy válaszolt: inkább arról kellene beszélni, hogy mitől lehet jobb a szabályozás, és a nézők viszontláthatják-e majd elképzeléseiket az új médiatörvényben.

Kapcsolódó elemek