Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hende: Hazánk támogatja a keleti partnerséget

Hivatalos magyarországi látogatásra érkezett Seyran Ohanyan, az Örmény Köztársaság védelmi minisztere. Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden délután katonai tiszteletadással fogadta örmény partnerét, majd aláírták a két ország katonai együttműködéséről szóló megállapodást - olvasható a Honvédelmi Minisztérium által kedden kiadott közleményben.


Dátum: 2010-11-23 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:18.358200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Seyran Ohanyan látogatásának célja az aktuális nemzetközi, illetve regionális biztonság- és védelempolitikai kérdések, a kétoldalú katonai együttműködési lehetőségek áttekintése, valamint tájékozódás a 2011-es magyar EU-elnökségi tervekről. Dr. Hende Csaba november 23-án, kedden délután a hivatalos fogadás után plenáris tárgyaláson folytatott egyeztetést Seyran Ohanyannal - áll a kommünikében.

A közlemény kitér arra is: Magyarország üdvözli Örményország együttműködési törekvéseit az európai és euroatlanti intézményekkel és kész lehetőségeihez képest segíteni a kapcsolatok fejlődését - mondta a miniszter. A megbeszélésen dr. Hende Csaba jelezte, hogy tapasztalataink átadásával jelentős mértékben segíthetjük Örményország demokratikus átalakulásra irányuló reformjainak megvalósulását.

Magyarország fontosnak tartja a NATO Partnerségi Programját. Meggyőződésünk, hogy e program jelentősen hozzájárul a béke és a biztonság erősítéséhez. Magyarország NATO tagként figyelemmel kíséri az örmény reformfolyamatokat, és érdeklődéssel várja a Stratégiai Védelmi Felülvizsgálat eredményeit - fejtette ki Hende Csaba. A megbeszélést követően a honvédelmi miniszter és örmény partnere megállapodást írt alá a két ország katonai együttműködéséről - írja a közlemény.

Magyarországi tartózkodásának második napján, szerdán az örmény védelmi miniszter látogatást tesz az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának alelnökénél, valamint találkozik az Örmény Magyarországi Országos Önkormányzat elnökével. A hivatalos program keretében koszorút helyez el a Hősök terén az ismeretlen katona emlékművénél és az örmény kereszteskő-emlékműnél, továbbá ellátogat a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre is - olvasható a Honvédelmi Minisztérium által kiadott sajtóanyagban.

Kapcsolódó elemek