Borban visszaállítják Radnóti Miklós szobrát
A kelet-szerbiai Bor városában visszaállítják Radnóti Miklós szobrát, amelyet két évvel ezelőtt loptak el ismeretlenek - írja szombati számában az újvidéki Magyar Szó című napilap.
Dátum: 2003-05-24 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:26.856599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A költő emlékére a magyar kormány 1979-ben ajándékozott szobrot Bor városának, ahol Radnóti 1944-ben négy és fél hónapot raboskodott a német kereskedővárosról elnevezett Heidenau munkatáborban. Innen indult utolsó útjára, gyalogmenetben Abdáig, ahol a menetet kísérő keretlegények végeztek vele.
Varga Imre budapesti szobrászművész alkotását, a két méter magas, egy tonna súlyú szobrot 2001 őszén ellopták és gyaníthatóan egy magánöntödében beolvasztották. A tolvajokat mindmáig nem fogták el.
Bori értelmiségiek egy csoportja kezdeményezte, hogy a város állíttassa vissza a Radnóti-szobrot, amely Bor szörnyű múltjának méltó szimbóluma volt - nyilatkozta a lapnak Slobodan Jovanovic történész.
Simonida Gavric, a bori művelődési központ igazgatója szerint őrizni kívánják Radnóti emlékét, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szobor visszakerüljön eredeti helyére. Gavric asszony ennek érdekében már kapcsolatba lépett a szerb kormány képviselőivel; a bori rézbánya megígérte, hogy biztosítják a szükséges alapanyagot, az öntöde pedig vállalta, hogy újra kiönti a szobrot.
Varga Imre szobrászművész szerint nincs akadálya a szobor visszaállításának, nemzetközi előírások értelmében ugyanis egy szoborból öt készülhet, a szóban forgó alkotásból viszont csak négy készült, a borin kívül Mohácson, Salgótarjánban, Münchenben és Überlingenben van egy-egy belőle. Az alkotó szerint a szobor visszaállítása körülbelül fél évet vehet igénybe.
Jövőre november 9-re, a költő halálának 60. évfordulójára ismét állhat Radnóti Miklós viharkabátos szobra a Bori-tó partján, emlékeztetőül a szörnyűségekre, menedéket kínálva azoknak, akik erőt kívánnak gyűjteni költészetéből - írta bori tudósításában Kabók Erika, a Magyar Szó szabadkai tudósítója.
MTI - fidesz.hu